Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1935. november 27. III. rendes ülése
Írásokat; - s előírja, hogy a hallgatók részére addig, míg indeceiket megkaphatják, - az indexet helyettesítő index lapot kelljen kiállítani, a melyet az aláírásoknál épugy lehet használni, mint az indecet s a melyet a quaestura köteles az indexbe beilleszteni . Kar a javaslat szerint határoz azzal a kiegészítéssel, hogy a tanácsnak y küldendő iratban hangsúlyozni kellene azt, hogy a kar az eredeti indítvány intencióját általában helyesli, s épen ezért a maga részéről elsősorban a már fennálló szabályok szigorú alkal mazását tartja szükségesnek. Ennek megfelelően a megnyitó ünnepélynek idejében, még pedig szeptember 16.*án // / ha az vasár- vagy ünnepnap, akkor a következő hétköznapon / való megtartását kívánja; továbbá a tandijmentességi kérvények oly Időben való elintézését tartja szükségesnek - a szabályzat adta keretek között is -, hogy ez az előadások megkezdését ne^$ akadályozza. Javasolja továbbá, hogy a beiratkozási hirdetményben a tandíjmentes ségi kérvények beadásának határideje kitüntettessék.Mindezen felül a kar elhatározza azt, hogy a tandíjmentesség! kérvények benyújtására megszabott idő eltelte után a hallgatóktól kollokviumot felvenni nem szabad.