Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged
1933. december 20. IV. rendes ülése
lálták. Kevés vártatva odajött azonban az anatómiai intézet egyik alkalmazott ja, kulcsával kinyitotta a főkaput és azt maga utón nyitva hagyta. A nyitvahagyott kapun belépett mintegy 5-6 tagból álló diákcsoport,közöttük Vörösmarty Mihály is. A lépcsőházban csakhamar szemben találták magukat Dr.Jankóvich László egyetemi ny.r.tanárral, aki eleinte feltétlen távozásra szólította fel őket, erősködésükre azonban inkább barátságos beszélgetésbe bocsátkozott velük. Ezen beszélgetés eredménye az volt, hogy a diákok Ígéretet tettek a zsidó hallgatók bántalmazásától való elállásra, ha azok eltávoznak az intézetből. Jankóvich professzor pedig visszament az épületbe,hogy a kérdést megbeszélje Kiss Ferenc egyetemi ny.r.tanárral.- Kevés idő múlva vele együtt, valamint több tanársegéd és orvostanhallgató kíséretében újból megjelent a lépcsőházi kapualjban csoportosuló diákság előtt, akiknek száma időköziién mintegy 20-25 főre szaporodott, Kiss Ferenc professzor már megelőzőleg is kiszólt az intézet egyik ablakából az utcára ős távozásra szólította fel az ott gyülekező diákokat.Most erélyes hangon kérdezte meg tőlük, hogy mit kívánnak. Valószínű,hogy egyszerre több hang válaszolt oly értelemben, hogy a zsidó hallgatók-