Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged

1933. június 9. VI. rendkívüli ülése

a nehéz kérdést kitűnő munkatársaival Nagyméltóságod fogja eldönteni, aki a nemzeti kultúra ügyének hosszú idő óta kiváló munkása s aki mint történettudós igen jól ismeri azt a szerepet,melyet a múltban különböző kulturális intézmények a nemzet fennmaradása érdekében betöl­tötték s Így legjobban tudja értékelni azoknak a nemzet jövője szempontjából való jelentőségét is. Távol áll tőlünk, hogy a kérdést mi is nem ebből az egyedül helyes szem­pontból vizsgáljuk s hogy lokális szem­pontokat vagy épen a magunk egyéni szem­pontjait vegyük irányadóknak. A külön­böző egyetemi városok lokálisnak látszó érdeke ugyan sokszor egyetemes nemzeti érdek, mert egyes egyetemi városok visszafejlődése egész országrészek alá­> hanyatlását eredményezheti, annak min­. t den gazdasági és politikai hátrányával együtt. Mindamellett egyetértünk Nagy­méltóságoddal abban, hogy a kérdés meg­oldásánál csak a nemzeti kultúra szem­pontjai a döntők. A fent vázolt irányelvek vezetnek bennünket,amikor Nagyméltóságod előtt rámutatunk arra, hogy a jogászképzésnek a nemzet jövője szempontjából mennyi­re döntő jelentősége van. Hiszen épen Nagyméltóságod fejtette ki költségveté­si beszédében, hogy Magyarországnak több kiváló jogászra van szüksége,mint amennyivel rendelkezik. Mi magunk ismer­jük legjobban a jogi oktatás kétségte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom