Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged

1932. december 13. IV. rendes ülése

Aj10 tagját közmegvetésnek tenné ki, ek­ként a szóban levő állítások, illet­ve a szóban levő híresztelés kimerí­tik az 1914: XII.te.l.§-ában megha­tározott rágalmazás vétségének tóny­■> álladékát. Ez a rágalmazás az ép meg­nevezett törvénycikk 9.§-a első bek. 6. pont ja szerint csupán felhatalmazás alapján üldözhető, mert azt a Kárunk­hoz tartozó tanárok, tehát állami szolgálatban álló közhivatalnokok ellen, hivatásuk gyakorlására vonat­­kozólag követték el. A felhatalmazás megadására a felhívott törvényszakasz második bek. szerint íi agyméltóságod, mint Egyetemünk felettes hatósága hiva­tott. ' Ennek folytán a rágalmazást tartalmazó levelet azzal a tisztelet­­teljes kérelemmel terjesztjük fel Nagymóltóságu Miniszter Úrhoz, mél­­tóztassék - Karunk egyidejű értesí­tése mellett - a BP. 91. §-ának el­ső bek. értelmében akár a szegedi kir. ügyészséghez, mint az elköve­tés helye szerint illetékes vádható­sághoz, akár az igazságügyi Miniszter Úrhoz intézett hivatalos iratban vagy külön Írásbeli nyilatkozatban a rágalmazás üldözéséhez megkívánható feliiatalmazást megadni. A kar az előadó javaslatát elfogad­ja.­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom