Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1930-1931, Szeged
1930. szeptember 25. I. rendes ülése
most tényleges állományú főhadnagy, j.rra hivatkozva, hogy katonai kötelezettségének eleget tett továboá,hogy a ludovikán jogi tárgyakat is hallgatott, sőt azokból vizsgázott is, azt kéri, hogy ezen tanulmányi idejéből egy félév számíttassák be jogi tanulmányi idejébe, majd pedig az Így felmutatható 7 féléve alapján, az 1889. évi XXVI.t.c.értelmében, illetőleg a 410-5-105-1929 v.k.min.rendelet rtelmében adassék ki a végbizonyítványa további félév hallgatása nélkül. A folyamodvány szerint folyamodó a ijudovica Akác ómi án egy óven át ő órában hallgatott nemzetgazdaságtan és pénzügytant /Dr.Heller Farkas-tói/ és egy éven át 2 órában jog- és államtudományi tárgyakat.- Nálunk az I.alapviszgán a római jogból, a II.alapvizsgán a közgazdaságtan ó* pénzügytanból utasittatott egyszer pótvizsgára. - Vélemény: Az 1889: XXVI.t.c. az egyéves önkéntesek számára nyújtott kedvezmény volt azoknak, a kik jogi pályára készülvén a pályájuk elérésében szükséges tanulmányi időből a katonai szolgálat folytán egy évet veszítettek. Világos, hogy erre a kedvezményre nem tarthattak igényt azok, a kik mint aktiv katonatisztek már kenyérkereseti pályán vannak s a kiknél a jogi tanulmány nem pályájuk eléréséhez szükséges előtanulmány, hanem csak további, de nem szükségképeni kiképeztetésük végett önként vállalt tanulmányozás. Ugyanaz a helyzet jelenleg azon rendelkezések alapján, melyek a volt