Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged
1929. november 27. III. rendes ülése
sa után 1930.évi junius hóben bocsátja & második alapvizsgálatra s annak sikeres kiállása esetén azt olybá fogja renni mintha azt már 1930 jamiárban állotta volna ki. c. / 305-1929/30 j.k.sz. Mizsei András szabálytalan félévének beszámítása iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja hatodik félévét, ezek közül azonban a harmadik szabálytalan, mert az első alapvizsgát csak annak végén tette le sikertelen pótvizsgálat miatt.- Most arra kór engedélyt,hogy ezen szabálytalan félév beszámításával 1930 január hóban bocsáttessék a III. alapvizsgálatra. Kar a kérelmet törvényes alap hiánya miatt elutasítja. d. / Dékán elnök bemutatja : Böröczky László, Dósa Emanuel, Palkovics Pál, Rovó Béla és Vásárhelyi József jelenleg VII.rendes félévüket végzó joghallgatók aziránt! kérvényét, hogy mivel ók jogi tanulmányaik megkezdése előtt egy évi tényleges katonai szolgálatot teljesítettek a nemzeti hadseregben, végbizonyítványuk a jelen félév befejezésével állittassék ki. Kar tekintettel a m.kir.vallás- és közoktatásügyi Miniszter urnák f.é.november hó 5-én 410-5-105-1929 szám alatt kelt leiratában foglaltakra, megengedi, hogy nevezettek végbizonyítványa a folyó semester végéről kiadassák azon feltétel alatt, hogy az eddig le nem hallga tott statisztika cimü collégiumból előbb sikeres kollokviumot kötelesek kiállani