Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged
1928. március 27. VII. rendes ülése
tával a közgazdaság tudományi karon lehallgatott 4 félévre tekintettel a karunkon lehallgat ott jelen 6-ik félév végével végbizonyítványának kiadását rendelte el." Kar a javaslat értelmében határoz. ^?b./ 2,245-1927/28 j.k.sz. Béres László végbizonyítvány kiadása iránti kérését. Folyamodó a rendkívüli félév kivételével szorgalmat nem igen tanúsított; I. alapvizsgáját szótöbbséggel, II.-at szótöbbséggel; III.-at egyhangúlag tette le.Javasolom : " Tekintve, hogy a Kar a rendkívüli félévet az alapvizsgánál már tekintetbe vette, továbbá arra is, hogy folyamodó némi szorgalmat tanúsított és III. alapvizsgáját egyhangú eredménnyel tette le a kar f.é. * március hó 27-én tartott rendes ülésében hozott határozatával folyamodó rendkívüli félévének beszámításával végbizonyítványának kiadását m rendelte el." Kar a javaslat értelmében határoz. 8./ Dr.Buza László ny.r.tanár referálja : ^a./ 2,231-1927/28 j.k.sz. Dobay Gyula végbizonyítvány kiadása iránti kérését. Tekintetes Kar ! Dobay Gyula joghallgató az 1924/25 tanévet a kolozsvári román egyetemen hallgatta s ide iratkozott be az 1925/26 tanévre is. ErrSl a második tanévről leckekönyve lezárva nincs