Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1926-1927, Szeged

1927. június 23. X. rendes ülése

Körösbányán, ág.hitv.evang.vallásu, gimnáziumi tanulmányait, - és pedig az I.és II.osztályt a gyergyószentmik­­lósl m.kir.állami, a III-VIII.osztályt, a szegedi m.kir.állami főgimnáziumban­­kivétel nélkül minden tárgyból jeles eredménnyel végezte, érettségi bizonyít­ványa szerint is minden tárgyból jele­sen felelt meg; egyetemünkön hallgatott félévei során kiváló szorgalmat és jeles előmenetelt mutatott fel; az I.és II. alapvizsgálatot egyhangú kitüntetéssel a III-ikat pedig szótöbbséggel kitünő­en állotta ki; jogtudományi I-ső szi­gorlatát a harmadiknak tárgyaiból, va­lamint III-ik szigorlatát yz elsőnek tárgyaiból szótöbbséges kitüntetéssel, mig Il-ik jogtudományi szigorlatát a másodiknak tárgyaiból egyhangú kitün­tetéssel tette le ugyancsak egyetemün­kön; doktori értekezése " A Magyar al­kotmányról", melyet a szaktanárok "jó, önállóságra és kritikai szemléletre törekvő szorgalmas dolgozatnak " jel­lemeztek és elfogadtak, a követelmények­nek szintén mindenben megfelelő,- s ezek szerint mint erkölcsi magaviselet tekintetében is teljesen kifogástalan doktorjelölt az ajánlott kitüntetésre az idézett rendelet értelmében teljesen megfelel. Folyamodó kérelmének támogatásá­ra felhozzuk azt is, hogy folyamodó egye­temi tanulmányainak ideje alatt több szaktárgybeli szemináriumi munkában szor­galmasan és dicséretes eredménnyel vett

Next

/
Oldalképek
Tartalom