Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar - Tanulmányi Bizottsági ülések, 1948-1949, Szeged

1949. március 22., VI. rendes ülés

Jegyzőkönyv ' felvétetett Szegeden, 1949.évi március hó 22-én Aeád/ d.e. 1/2 12 órakor az Orvostudománykari Tanulmányi Bizottság VI .r e n d es ülésén. Jelen vannak: Dr.Ivánovics György ny.r. tanár, e.i.dékán, elnök, “dr.0étélíyiHTáza ny.r.tanár, dr.Huszák István ny.rk.tanár, Szabó Lajos, Szilárd János és Andrássy László orvostanhallgatók. Intézeti Tanulmányi Bizottságok jelentése. ismerteti a bonctani intézetből március hóra be-Andrássy László oht —____________ érkezeít tanulmányi bizottsági jelentést. A jelentésből kitűnik, hogy az első éves hallgatóságnak közel 85$-a kitűnő, jeles és jó eredménnyel kollokvált. Közli az ITB továbbá, hogy Levendel Lászlóné demonstrátor lemondása folytán a III.tanulócsoport szövettani oktatásával Woronkoff Hilária III.éves oth.-t bizta meg. A levendelné távozásával megüresedett int.tan.bizottsági helyre a MEFESZ Komáromi József oth.-t kfllldte ki. A Kértani intézet március havi jelentése szerint a második félévben a kórélettani előadásokkal kapcsolatban 3 tanulókör szervezésére került sor. Egy egy tanulókörbe/ 20 személy tartozik. A tanulókörök hetenként egy-egy órán át előadási anyag ismétlésével foglalkoznak. Az oktatás megbeszélés jellegű. A' gyakorlati oktatás két csoportban történik. A szakkörben 9 orvostanhallgató, valamint az intézet kinevezett asszisztenciája vesz részt. A szakkör-hetenként tart ülést; egyik héten kizárólagosan szakmai kérdésekkel foglalkozik, mig a másik héten természettudományi-ideologiai kérdéseket beszél meg. Tudomásul szolgál. Szilárd János oh. kéri, hogy Elnök hivja fel az intézetvezetők figyelmét arra, hogy az Intézeti Tanulmányi Bizottság jelentését havonta pontosan küldjék be, hogy a bizottsági ülésen tárgyalhatók legyenek. Tudomásul szolgál. 2./ Tanulmányi ügyekben beérkezett kérvények. A kéréseket Húszák tanár ismerteti. 1.Balázs Ferenc kérése az 1947-48.tanév II.félévének utólagos lezárá­sa rráfftl— ----------------------------— Folyamodó nehéz anyagi helyzetére,Valamint betegségére hivatkozva kéri az 1947-48.tanév II.felének utólagos lezárását. Ha e féléve lezáratnék, 4 szabályos féléve lenne a a folyó félév lehallgatása nélkül, már áprilisban szigorlatozhatna bonctan-szövettan, ill. élettanból. Amennyiben az illetékes professzorok ^ igazolják, hogy nevezett az előadásokat az említett félévben látogatta a Tanulmányi Bizottság hozzájárul a kérés teljesítéséhez. 2. Mázán János oth. kérése a szövettani kollégium ujrahallgatása iránt. * T i * Folyamodó Karunkon hat félévet hallgatott. Fizika-kémiai szigorla­tát jó jelzéssel letette, bonctanból két alkalommal, szövettanból háromszor és élettanból kétszer bukott. Szövettanból csak félév­­ujrahallgatás után miniszteri engedéllyel szigorlatozhatna. Kérését nehéz anyagi helyzetével indokolja. Többek hozzászólása után a Tanulmányi Bizottság orvosi szempontból nem tartja kivánatosnak nevezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom