Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1976-1977, Szeged

1977. december 14., II. rendes ülés

László tanár elmondja* hogy az egyetemi Párt VB és PB ebben a periódusban tárgyalta az oktatás helyzetét és legfontosabb tényezőnek és területnek a tanszéket tartja* A PB igen fontos feladatának tekinti, hogy minden segit­­séget megadjon a tanszékeknek ehhez a munkához* Magát a jelentést azért tartja jónak, mert nagyon tömör és az összes prob­lémát megemliti, továbbá alkalmat ad arra, hogy kérdéseket tegyenek fel* 2zek alapján születhetik 8eg a határozat, tehát nem hiba, hogy javaslatot nem tartalmaz* A reform nem vetendő el egészen, sok pozitív jelentősége van* Merev sza­bályok betartása nem feltétlenül szükséges, ma már a reform alatt nem me­rev szabályokat értünk.Bizonyos reformokat országosan és más országokban is végre hajtanak, ami részben a tananyaggal összefüggő, részben formai változtatás; lényege a koordinálás és gyakorlatibbá tétele. Az a hiba történt viszont, hogy az oktatási reform rendkivül nagy terhet ró az oktatókra és a tanszékekre és ehhez nincsenek meg sem a személyi, sem a tárgyi feltételek* Reformról beszélnek, ahelyett, hogy oktatnának, ezért nehéz konklúziót levonni, mivel nem is hajtottuk végre, amit magunk elé kitűztünk* Most folyik a III*-V* évfolyam egyeztetése, nem volna helyes ezt elsiet­ni* Arra is gondolni kell, hogy nem ugyanazok a tapasztalatok a különbö­ző egyetemeken, igy az egységesités sem érné el mindig a célját* Fenntartva azt az elvet, hogy a tanszékek legyenek önállóak és felelősek az oktató munkáért, teljesen öncélúvá nem válhatnak, mert az általános orvosképzésnek részeseivé kell lenniök. Az ellenőrzés sem egyedül a tan­székvezető dolga, úgy fogalmazná, hogy "elsősorban" a tanszékvezetőé* A pártszervezet a saját módszereivel kétévenként értékeli az egyes tan­székek oktató-nevelő munkáját és kéri, hogy az ott felmerült kritikai megjegy zéseket fogadja el az állami vezetés az oktatás megjavítása érdekében. Nagyon helyes a hallgatóság megkérdezése megfelelő formában és hangsúlyozza, hogy itt a forma nagyon fontos. Nagyon célravezetőek ezek az oktatási-neve­lési értekezletek, ahol szemtől-szembe a fiatalok kritikai merészsége és bátorsága figyelemreméltó és módot ad a külöbböző vélemények össze­hangolására. Az oktatókról alkotott véleményeket fel kell használni a meg­hosszabbításoknál nemcsak negativ, hanem pozitiv értelemben is. A Pártbizottság néhány javaslatot is kidolgozott az oktató munka színvona­lának fokozására, az oktató munka koordinálásának megfelelő biztosítása, a számonkérés módszerei tekintetében, a szakdidaktikai csoport megerősíté­sét illetően, továbbá az oktatási-nevelési Bizottság munkájának rendszeres­sé tétele érdekében* Petrl rektor az őszinte, nyilt vélemény nyilvánítást hasznosnak tartja. Nagyon egyetért mindenféle társadalmi ellenőrzéssel, de a forma tekinte­tében mégis a tanszékvezetők ilyen irányú jogát és kötelességét tartja elsődlegesnek* Az oktató munka körül viták folynak’nemcsak az egyetemeken, hanem már az általános és középiskolákban is. Speciális helyzetben vannak az egyetemen a klinikus oktatók, mert azok kutatnak, gyógyítanak és oktat­nak, lény, hogy az oktató munka az első számú feladat, de a klinikák vo­natkozásában nem igy van. Valami értelmes munkamegosztásra kell töreked­nünk, mert aki 6-8 órát áll a műtőasztalnál sem fizikailag, sem szellemi­leg nem tud már teljes értékű emberként oktatni-nevelni. Orvosokat képe­zünk; meg kell keresni azokat az embereket, akik megtudnak valakit vala­mire tanitani, lelkes tanárokaak az egyetemen is kell lenniök. Közérdekű kérdés, hogy milyen képességű emberek kerülnek ki az egyetemről, ez a mi­nimum, amit az orvos tekintetében az állam megkövetelhet. Dékán igen örvendetesnek tartja, hogy a Kari Tanács az elhangzott vitában ilyen behatóan foglalkozott az oktatásik problémákkal és a hozzászólók rámutattak azokra a nehézségekre és meglévő hibákra, amelyek azt mutatják,

Next

/
Oldalképek
Tartalom