Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1970-1971, Szeged

1970. december 11., II. rendes ülés

Fogorvosi ellátottság tekintetében Magyarország a huszadik helyen áll, mig orvosi ellátottság tekintetében kb.az ötödik—hatodik he­lyen. Itt már me®autatkozik egy aránytalanság, pedig az is benne van a 22 ezerbe. A skandináv államokban pl. 100 orvosra 70 fogor­vos Jut, tehát el lehet képzelni, hogy más szakmák tekintetében is/lehet aránytalanság. Ismételten hangsúlyozza, helyesnek tarta­ná, ha erre illetékesek ezt a kérdést megvizsgálnák. Megjegyzi, hogy a patrónusi munka jelentősége egyetemünkön igen nagy. Volt idő, amikor ennek szükségességét vitatták, azonban úgy véli, nemcsak saját véleményének ad kifejezést, amikor azt * mondja, hogy a patrónusi munka nagyon Jól kapcsolódik az oktató« nevelő munkához, ezt súlyozottan kell kiemelni ebből a Jelentés­ből, és kérni mindazokat, akik ebben a kollektívában közreműköd­nek, hogy a továbbiakban is ugyanolyan lelkiismeretesen végezzék ezt a munkát, mint eddig. Néhány szót szól még - a Jelentésben is szereplő - végző orvosok pályázati rendszeréről. A Jelentésnek azon kitételéből, hogy "az ajánlásokat Jobban vegyék figyelembe az uj állásokat meghir­detők” arra lehet következtetni, hogy az egyetem ajánlásait nem vették figyelembe a különböző egészségügyi intézmények. Nem tud­ja. készült-e statisztika erre vonatkozóan az orvosi karon? Azért veti ezt fel, mert nemrégiben a Minisztériumban tartott ér­tekezleten olyan tájékoztatást kapott, hogy kb.70-80 %-ban az egyetem véleményének megfelelően történt az uj orvosok kinevezése és ez - véleménye szerint — olyan magas százalék, hogy ennél ma­gasabbat nem is kivárhatnánk. Végeredményben a kinevező s zérvek­nek is meg kell hagyni jogkörét es nem lehet, hogy az egyetem mindent saját magának vindikáljon. Mindezek alapján úgy érzi, a Jelentésnek ez a megállapítása nem egészen helytálló. Az orosz nyelv oktatásával kapcsolatosan megjegyzi* ez valóban egyetemünknek egyik legnehezebb problémája közé tartozik. Talán könnyebbé lehetne tenni, ha megtudnánk segíteni a lektorátust az audio-vizuális orosz nyelvi oktatás lehetőségeivel. Ezt mint Ja­vaslatot terjeszti elő, amit megfontolás tárgyává kellene tanni. Dékán maga is úgy érzi, hogy az orvosi szakágazatok megoszlásában aránytalanság van és ezzel a kérdéssel természetesen foglalkozni kell. A kubatura hiánnyal kapcsolatban a Rektorhoz csatlakozva a Dékán-' nak is az a meggyőződése, a megfelelő lelkes hozzáállással a kuba­tura hiányon sokat lehet Javítani. * f A végző hallgatók elhelyezésével kapcsolatban egészen konkrét ada­tot nem tudunk produkálni, tudniillik nem Jönnek meg minden kine­vező szervtől a visszajelentések. Tehát a statisztikát csak a visszajelentésekből tudjuk összeállítani. IJgy tudja, hogy kb. 65-70 a—ban accept ál ták a véleményünket a kinevező szervek. A Rek­tor ur által kiemelt mondat onnan származik, hogy tudomásunkra Jutott, hogy kineveztek valakit olyan állásra, ami nem volt meg­hirdetve, ezt kifogásoljuk* Efct mint Dókán előterjeszti majd a Rektor urnák azzal a kéréssel, továbbítsa a Minisztériumba állás­foglalását. amely szerint ném tud egyetérteni azzal, hogy nem minden állást hirdetnek meg. mert ezzel a pályázatok desokratiz. musa csorbul, és a szelekció lehetősége is rosszabb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom