Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1966-1967, Szeged

1967. június 20., VI. rendes ülés

Megemlíti még, hog;; az alkalmassági teszt bár a hivatalos ponto­zást nem érinti, ill. nem befolyásolhatja, a vélemények, ill. felvételi javaslat kialakításánál segítségül szolgál a vizsga­­b i z ott s ágoknak. Dékán megjegyzi még, hogy a fogorvosi szakra folyamodók kézügyes­ség vizsgát is tesznek# Ivánovics tanár ismételten felveti, a legjobb szelekciónak azt tartaná, ha az első évfolyam megismétlésére nem volna lehetőség# Obál tanár megjegyzi, hogy egy érvényben lévő vizsga-rendet meg­változtatni nagyon nehéz, inkább a meglévőt kellene alkalmassá tenni elgondolásaink megvalósítására, Ezt célozza az a már koráb­ban is tett javaslata, hogy a rendkívül gyengén szereplő hallgató ~ esetében a többi tárgyak oktatóival konferencia keretében dönte­nék el, hogy a hallgatót tovább engedik-e vagy sem. Dékán a vitát lezárva úgy véli, helyes lenne a már korábban is előterjesztett javaslatunkat, amely az első év ismétlésének megtagadására vonatkozott, megismételni. 212/1966-67# 0»E# sz. 22. 770/1967* II. EÜ.M. sz. “Az Eü.Minisztérium tájékoztatásul közölte, hogy az ez évi el­helyezéseknél - most végző orvosok - az oktatásban résztvevő kórházakban az illetékes tanács kezelésében "oktatási feladatok" cimen ujtipusu állásokat létesítettek# Ezzel a kórházak oktatás­ba való bekapcsolódásának egyik feltétele kielégítést nyert# Ennek megfelelően a Minisztérium kéri, hogy az illetékes eü. osz­tály vezetőjével egyetemünk kezdeményezzen megbeszélést, hogy a kórházaknak au oktatásba való bekapcsolását részletesen is le le­hessen rögzíteni. Dékán tájékoztatja a xvart, hogy a Rektor felkérése alapján a szóbanforgó megbeszélést majd megtartja és aurak eredményéről annakidején majd tájékozhatja a ^art# Boda tanár az üggyel kapcsolatban megjegyzi, hogy á körzeti gyermekgyógyász járóbetég -rendelés az a terület, amelyet a gyermekklinika nélkülöz és az üj állásokkal ehez kellen segít­séget nyújtani.-óth rektor megjegyzi, hogy az említett állásokat kifejezetten oktatási célra adta a Minisztérium#

Next

/
Oldalképek
Tartalom