Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1963-1964, Szeged

1963. október 25., II. rendes ülés

- t ÍV* N a p i rend: T 1./ Oktatási reform végrehajtásával kapcsolatos észrevételek megvitatása* Dékán az elmúlt héten kiadott köriratában kérte a tanszékvezetőket, hogy a folyó félévben bevezetett oktatási reformmal kapcsolatos, már eddig szerzett tapasztalataikról a kari ülésen számoljanak be. Kéri az üggyel kapcsolatos referátumok, megjegyzések ismertetését. Géllért tanár megjegyzi, hogy most a tanév legelején még nem sok tapasztalatról számolhat be. Legfeljebb a kollokviumi rendszerhez lenne némi megjegyzése. Annakidején, amikor megkérdezték,a maga részéről kifejezésre juttatta, helytelennek tartja, hogy kollokviu­mot tartsanak annak buktató hatálya nélkül. Ez a gyakorlatban tu­lajdonkénen nem jelent egyebet, mint az egyébként is túlterhelt asszisztencia felesleges fárasztását. Ezt ilyen formában el lehet­ne hagyni azzal, hogy szorgalmi kollokviumokat lehet tenni, ha va­laki juttatásokat akar. A jelenlegi kollokviumi rendszert nem tart­ja jónak és annak máris rossz hatása van.a demonstratiokra. Azt sut­togja a hallgatóság, hogyha a kollégiumoknak nincs buktató hatálya, akkor a demoustratiók sem lehetnek kötelezők és igyekeznek kibújni. Régi tapasztalat, hogy csak annak a vizsgának van jelentősége, amely­nek szankciója van. Dékán a maga részéről egyetért Géllért professzor véleményével és helyesebbnek tartaná a kollokviumok fakultatiyá tételét. Rektor bejelenti, hogy a közelmúltban véleményezésre megküldött tanulmányi-, vizsga- és fegyelmi szabályzat tervezetben ez a kér­dés megoldódik és úgy néz ki, hogy majdnem* a fakultativ jelleg tű­nik ki ebből. Ismerteti a vizsgaszabályzat idevonatkozó pontjait. Gellért tanár köszönettel és örömmel veszi a Rektor tájékoztatását, így nem kétséges, hogy a hallgató szempontjából valamilyen formában meg lesz a szankció, ismételten nem hallgathatja el azonban azt az aggályát, hogy a jelenlegi rendkívüli magas hallgatói létszám igen megnyomja az asszisztenciát és ezért tartja a másik megoldást helye­sebbnek. ívánovics tanár teljesen egyetért az aggályokkal. Ha oktatást akar­nak végezni, annak feltételeit biztositani kell olyan képen, hogy a hallgató ezt komolyan is vegye. Ezt a demonstrációkra is érvénye­síteni kell. A további éveket tekintve sem jó, ha az első évesek hozzászoknak, hogy egyetemi fegyelmet nem ismernek. Az nem oldja meg a kérdést, ha valaki kollokvál. Az az érzése, hogy szankcióval fkell élni, mert egyedül és kizárólag ilyen utón lehet egyeseknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom