Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1960-1961, Szeged
1960. október 18., II. ünnepélyes rendkívüli ülés
2 kívüli ülését megnyitja, az alábbi szavakat intézve a megjelentekhez: / «Miniszter Elvtárs, Professzor urak, tisztelt vendégeink! Mai rendkívüli ülésünk különleges ünnepi feladatot tűzött napirendjére. Holnap lesz 20 éve annak, hogy ma is hivatalban lévő 6 professzorunk, kinevezést nyert Egyetemünkre. Közülük Csik, ívánovics és Kanyó professzor nyilvános rendkívüli, Gellért, Jancsó, és Rávnay professzor nyilvános rendes tanárává lett áz Egyetemnek. Ha végigtekintünk azokon a képmásokon, mélyek tanácstermünk falait diszitik és Egyetemünk volt tanárait ábrázolják, megállapíthatjuk, hogy kevesen voltak, akik két évtizedet, vagy - mint mostani jubilánsaink egyrésze - ennél is hosszabb időt töltöttek egyetemi tanszéken. Ez nem csupán az átlagos életkornak még a tudomány munkásaira is kiterjedő meghosszabbodását, jelzi, hanem egyúttal világosan utal rá, mennyire célszerű az, ami felsőoktatási politikánkban ezidőszerint is érvényesül, hogy a tanszékeket már megérett, de még fiatal, tettrekész és további fejlődésre képes emberekkel töltik be. Jubilánsaink e húsz - tanszéken eltöltött - éve nem volt mentes a viharoktól és a megrázkódtatásoktól, hiszen egy világiak kellett Összetörnie ahhoz, hogy romjain uj, a réginél különb és Ígéretesebb uj élet és uj rend alakulhasson ki* d2a végiggondoljuk, amit e két évtized folyamán alkottak, örömmel állapíthatjuk meg, hogy minden tekintetben megállták az idők próbáját és ma, mint nevelők, mint orvosok, mint tudósok egyaránt nagyrabecsült képviselői tudományszakuknak itthon is, az ország határain messze túl is. «Ha az ífeyetem történetébe, az itt dolgozók tudatába és a mi szivünkbe nem vésték volna be oly mélyen jelenlétük tudatát, akkor is tanúskodnék munkájuk elismeréséről számos kitüntetés ás a megbecsülésnek nem egy jele, melyben az idők folyamán részesültek* Nem látszik szükségesnek, hogy felsoroljam ezalkalommal egyenkénti érdemeiket, hisz azok mindannyiunk előtt igen jól ismertek. Már csak azért sem sorolom fel, mert a mai megemlékezés épen csak megemlékezés, nem emlékezés, nem lezárása valaminek* Legföljebb olyasmi, mint ha a turista útban a hegycsúcs felé egy pillanatra megáll és körülnéz, hogy a táj szépségében gyönyörködjék, ügy érzem, hogy ha jubilánsaink most egy pillanatra velünk együtt körülnéznek és vissza is tekintenek, nem lesznek szerénytelenek, ha gyönyörködnek abban az útban, melyet maguk mögött hagytak. De ahogj a turista aztán ismét a csúcs felé fordul és folytatja útját, úgy azok, akiket most őszinte baráti érzésekkel ünnepiünk, szintúgy folytatják útjukat a csúcsok felé. Legmelegebb jókívánságaink Jcisénk őket és az a benső óhaj, hogy kitűzött céljukat elérjék. E szép évforduló alkalmával kérem fogadják mindannyiunk szívből jövő jókívánságait: jó egészséget, friss erőt és munkakedvet, békés, nyugalmas munka lehetőségét, céljaik és vágyaik elérését." A jubiláló professzorok nevében dr*Gellért Albert egyetemi tanár az alábbiakban köszöni meg az üdvözlő szavakat: ■
