Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1958-1959, Szeged

1958. november 11., II. rendes ülés

Gyakorlata az oktatásban igen nagy. Éveken át tanította már mint fia­tal assistens a gyógyszerrendelést, majd évtizedeken keresztül fő­nökei akadályoztatása esetén orvostanhallgatók számára a gyógy szer tan'll mely tárgyból szigorlatozott is. 11 éve oktatja és vizsgáztatja a gyógyszerészhallgatókat gyógyszerhatástanból és 2 éve mikróbiológi- ‘ ából és funkcionális anatómiából is. Dr. Dirnet Zoltánnak a gyógyszerészképzés területén szer­zett érdemeit külön ki kell emelni. 1939-ben ugyanis Szegeden a gyógyszerismeret c. kollégium előadását senki sem vállalta, részben emiatt Szegeden a gyógyszerészképzés megszüntetésnek ‘nézett elébe, ami az egyetem megcsonkitását jelentette volnai Ilyen körülmények­­között Dr. Dirner vállalta a gyógyszerismeret tanitását, annak ellené­re, hogy mint orvos a tárgyat nem ismerte és nem volt tapasztalata ezen a téren. Hallatlan odaadással és szorgalommal készült fel a tantárgy elméleti és gyakorlati oktatására és ezt 5 éven keresztül nemzetközi szinvonalmk megfelelő szinten kifogástalanul el is látta, sőt vezetése mellett e tárgyból gyógyszerészdoktori disszertációk készültek* Nagy szerénységére jellemző, hogy mikor Szegeden kormány­zatunk a gyógynövény és drogismereti intézetet felállította, nem érezte magát ezen nem szorosan a szakmájához, tartozó tanszékre mél­tóan felkészültnek, ezért a tanszéken betöltendő egyetemi tanári ál­lásra nem is pályázott. Kapcsolata a gyógyszerészképzéssel nem sza­kadt meg, hiszen akkor már több év óta oktatta gyógyszerésezk részé­re a gyógyszerhatástant. Nagy gondot fordított nemcsak a szakmai kiképzésre, hanem a hallgatók szocialista szellemben történő nevelésére is. Személyes tapasztalatai alapján igen jól ismeri a kapitalista nagyipar érde­keinek alárendelt régi gyógyszergyártás és a szocialista gyógyszeri­par közötti óriási külömbséget és előadásaiban gyakorlati példákra hivatkozva hivja fel erre a hallgatóság figyelmét. Oktató és nevelő munkáját az ifjúság őszinte szeretete jellemzi. Bármikor még legna­gyobb elfoglaltsága esetén is hajlandó volt soron kivül foglalkozni a hozzá forduló hallgatókkal, vagy fiatal assistens bármilyen problé­májával. Minden hallgatóját névszerint ismeri és különös gonddal fi­gyeli és segiti a tehetséges fiatalok szakmai és erkölcsi fejlő­dését. A tudományos káderutánpótlás nevelésében is kimagasló ér­demei vannak. Időt és fáradságot nem kiméivé, a sgát tudományos mun­káit is háttérbe szoritva, rendkivül nagy energiát forditott a hozzá á

Next

/
Oldalképek
Tartalom