Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1956-1957, Szeged

1957. március 27., III. rendes ülés

14 -Ivánovics tanár bejelenti, hogy intézetében fog hamarosan meg­üresedni egy állás, amelyet ugyan egy VI.éves hallgatóval ki­­vánt betölteni, de kölcsönös megegyezés alapján ideiglenesen hajlandó átengedni a bőrgyógyászati klinikának-, ugyanakkor Hétényi-tanár is Ígéretet tesz, hogy a továbbiak so­rán - amint" erre lehetősége nyilik - szintén segítségére lesz Rávnay professzornak ebben a kérdésben azzal, hogy egy közpon­ti gyakornoki állást átad kárpótlásul a mikrobiológiai inté­zetnek. . „ •/ Rávnay tanár köszönetét mond f Ivánovics és Hetényi professzo­roknak a felajánlott segítségért. I 4./ Létszámfelülvizsgálat. '• .>’ • * • • 1»! Rávnay dékánhelyettes, elnök felkéri Medgyesi g.igazgatót az úgy ismertetésére. Medgyesi gazdasági igazgató előadja, hogy a tegnapi napon tar­tott tanszékvezetői értekezletén elhangzottak alapján beérkez­tek a vonatkozó javaslatok, amelyeket a Dékáni Tanácsban meg­tárgyaltak. A Dékáni ^anács álláspontját, ill. javaslatait az alábbiakban ismerteti: Az I.sz.Belgyógyászati klinilca nyugdijazásra javasolja: Boros Marcella E 210 ksz. ápolónővért Szabó Ilona E 318 ksz. ^takarítónőt nyugdijjogosultsá­gának felülvizsgálatától füg­gően, valamint ö.Juhász Józsefné E 614 ksz. mosónőt a Gazdasági Hivatal­lal egyetértésben. II.sz.Belklinika nyugdíjazásra javasolja: Eperjesi Jánosné E 210 ksz. ápolónővért. A Gyermekgyógyás zati kiinika elbocsátásra javasolja: Benkovich Istvánná E 3o8 ksz. mütőssegedet. I.sz.Sebészeti klinika nyugdíjazásra javasolja: Horváth Andorné E 21o ksz. ápolónővért, de csak abban az esetben,ha. nevezett beleegye­zését is adja,'tekintettel ar- j ra, hogy jelenleg táppénzes ál- ■ lományban van. Lövész Henriimé E 318 ksz. osztályos takarítónőt, amennyi- -ben nyugdijigénye megvan, Lovai Istvánná E 318 ksz. osztályos takarítónőt. Szemklinika elbocsátásra javasolja: w Benedekfi János E 308 ksz. műtőssegédet. Szülészeti klinika nyugdíjazásra javasolja: Zádori Emilné E 211 ksz. gyermekápolónővért,

Next

/
Oldalképek
Tartalom