Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1956-1957, Szeged
1957. január 4., V. rendkívüli ülés
I» Elnöki bejelentések 1./ Dékán bejelenti, hogy egyetemünk ideiglenes Vöröskereszt Bizottsága megalakult, Tagjai: dr.Ivánovics György és dr.Kukán Ferenc egyetemi tanár, Nagy Imre és -Bakondi Béla egyetemi hallgató. A Szakszervezetet is felkérte Dékán egy dolgozó tagként történő delegálására. Többek hozzászólása után a Tanács a professzori karból a végleges Bizottságba továbbra is Ivánovics és Kukán professzorokat delegálja. 2./ Dékán a tanitás folytatásával kapcsolatban bejelenti, hogy _a Tudományegyetem úgy határozott,-hogy folyó hó 14-én folytatja a rendszeres oktatást. Értesülése szerint Pécsett szentén ez a kezdési időpont, a budapesti orvostudományi egyetemen még csak egy közeli terminus gondolata sem vetődött fel. Véleménye szerint, annak ellenére, hogy a Tudományegyetem határozott már a kezdést illetően, a Tanács tegye megfontolás tárgyává ezt a kérdést. Egyébként ebben a kérdésben Tombácz Imre VB. elnökkel a közeli napokban lesznek tárgyalások. Kéri, hogy a Tanács most ne döntsön a kezdés terminusának kérdésében, hanem hatalmazza fel a Dékáni Tanácsot? hogy a való helyzet ismeretében az emlitett tárgyalások után dönthessen: január 14-én, vagy 21-én kezdődjenek az előadások. A Tanács a fentiek értelmében határoz. Dékán bejelenti, hogy ezideig kb. 45 kérvény érkezett be pót- TéTveteli ügyben a dékáni hivatalhoz. A Minisztérium teljesen az egyetemre bizta annak a kérdésnek eldöntését, hogy óhajt-e a feltehetően megüresedett helyekre uj hallgatókat felvenni, vagy sem. Dékán javasolja, hogy a megüresedett helyek felmérése után Bizottság foglalkozzék a kérésekkel, éspedig orvostanhallgatók szempontjából Gellért professzor elnöklete alatt Krámli és Csik professzorok-, gyógyszerészhallgatókra nézve pedig Dávid professzor elnöklete alatt Kőszegi és Novák profeszszorok. Többek hozzászólása után a Tanács a javaslatot elfogadja azzal a kiegészítéssel, hogy a Bizottságok kitűnő, vagy jeles /egészen kivételes esetben jó/ eredménnyel érettségizett és ugyancsak magas pontszámmal felvételi vizsgát tett kérvényezőket javasoljón felvételre, mivel csak ezektől várható a korábban leadott anyag bepótlása. Egyidejűleg kéri a Dékánt, hogy a T.O.-t utasitsa az I.éveseknek olyértelmű felhivás megküldéséré,hogy postafordultával jelentsék, tanulmányaikat egyetemünkön óhajtják-e folytatni.