Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1955-1956, Szeged
1955. szeptember 26., I. rendes ülés
- 4 -ra, az oklevél megszerzése után ezeket nem képes az intézetébe felvenni, mert olyan csekély a Kórélettani Intézet tanszemélyzeti létszáma, hogy nincs mód újabbak bekapcsolásár a. Ezeknek felvétele csak kellő keret mellett lenne lehetséges. Á politikai nevelés fontosságát a tanszéken már évek óta látják és ezt, mint ahogy a tanév munkáját értékelő minisztériumi leirat is kiemelte, alkalmazzák is és a jövőben is követni fogják# A munkás-paraszt származású hallgatók f elvételénél abban látja a hibát, hogy nem jelentkeznek elegendő számban kiváló munkás-paraszt tanulóink orvosi pályára s igy kénytelenek vagyunk a gyengébb anyagot is felvenni, hogy elérjük a kiszabott százalékot# így azután természetes, hogy azok a legkiválóbb értelmiségi és egyéb származású hallgatok, akik bekerültek az egyetemre, jobban birják az anyagot megemészteni, mint a gyenge eredménnyel felvett munkás-paraszt származású hallgatók# A III#évben már nemigen érvényesül ez a különbség# Igen fontos feladatnak tartja a munkás-paraszt hallgatókkal való fokozottabb foglalkozást. A Dékán által előterjesztett javaslatokat a maga részéről helyesli# Dávid tanár az az oktatómunka szempontjából kiemeli, hogy 110 hallgató oktatására az intézetnek összesen 5 állása van. Ez nem elég, teljesen kimerülnek ezek az emberek, annál is inkább, mert sajnos meglehetősen sok gyengébb képzettségű hallgató van, akikkel fokozottabban kell foglalkozni. A káderfejlesztési tervvel kapcsolatban megjegyzi, hogy a régi embereket szivesen adnák ki a gyakorlat számára, ehhez azonban még 3 tanársegédi állás kellene és a Gyógyszertár Vállalattal olyan megegyezés kialakítása, hogy a cseréhez megfelelő létszámú gyógyszerészt bocsássanak rendelkezésünkre . Ivánovics tanár elöljáróban megjegyzi, hogy a dékán által felvetett javaslatokat magáévá teszi. A munkás-paraszt hallgatókkal való különösebb foglalkozást illetően az a véleménye, hogy nem minden tanszék van olyan szerencsés helyzetben, mint az antómia, ahol állandóan fogynak a rendszeres demonstrációk, amelyek alapján meg lehet Ítélni, xkik azok a hallgatók, akik rászorulnak arra, hogy intenzivebben foglalkozzék velük a tanszék. Más tárgyaknál a helyzet nem ilyen egyszerű. Náluk különböző formákkal próbálkoztak. Voltak: a kisvizsgák, amelyek nem örvendtek túlzott szimpátiának, de azt is látja, hogy ezek bizonyos vonatkozásban elősegítették, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy kik azok a hallgatók, akik rászorulnak a segítségre. A jelenlegi gyakorlatokon nem lehet az anyag visszakérdezését biztosítani s ha valami tapasztalatot szerezhetnek is a hallgató felkészültségét illetően, ezen az alapon nem lehet bírálatot mondani. Megfelelő módot kell találni ahhoz, elsősorban praktikus szempontból, hogyan lehetne kideríteni, kik azok a hallgatók, akik behatóbb foglalkozásra szorulnak. Itt következik azután a Disz szerepe* érjék el azt, hogy ezek a hallgatók vegyenek is részt a külön-foglalkozásokon, mert teljesen azonos a tapasztalata Rávnay professzoréval, hogy éppen azok nem jönnek el ezekre a konzultációkra, akik a legjobban rá lennének szorulva.
