Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1954-1955, Szeged
1954. október 26., II. rendes ülés
ti szabálytalanságokért a Gazdasági Hivatal nem tehető felelőssé, t mert már előzőleg minden lehetőséget megkísérelt a hibák kiküszöbölésére# Egyébként pedig a klinikai és intézeti igazgatók, valamint az ezen a téren fontos ellenőrző feladatra hivatott szakszervezet figyelmét a túlzott túlmunka engedélyezésének megszüntetésére nyomatékosan felhivta# Ebben a tárgyban, különben, külön utasitás kiadását helyezte a minisztérium kilátásba, de az még nem érkezett meg. A kartonok helyes vezetése érdekében a Főkönyvelői Csoport a szükséges intézkedéseket megtette# 2#/ A jogalap nélkül kifizetett, felemelt ügyeleti dijakat téritményként, augusztusban, levonás formájában' visszafizettettrük. A kapusok és fűtők részére szabálytalanul kifizetett ügyeleti dijakat pedig 1954*évi november hó 1-től kezdve, téritményként a tulélvezők illetményeiből levonjuk* 3#/ A közüzemi- és fűtőanyag-felhasználások szigorú ellenőrzésére a Gazdasági Hivatal Műszaki Osztályának utasitást adtam s egyben „ utasitottam arra is, hogy klinikákon levő üzemegységeket a meg- lefelelő ellenőrzés lehetővé tétele céljából kötelezze olyan ryil- , vántartások vezetésére, amelyekből kitűnik, hogy a gazdaságosság és takarékosság szempontjai milyen módon és mértékben érvényesül- ( nek# . ol-4./ Az egyéb fogyóanyagok emelkedő fogyasztása okának megállapitása ol~| célj a b ó 1 az Anyagbeszerzési és Anyaggazdálkodási Osztály vezetőjét arra utasitottam, hogy a kérdést részletesen vizsgálja meg 1- és amennyiben az emelkedés indokolatlan, a szükséges intézkedéseket tegye meg# ol-| Annyit már most is jelenthetek, hogy a gazdasági hivatal uj igénylési rendszert /uj űrlapokat is/ vezetett be# Az uj rendszer 1-2 “ hónapi gyakorlati alkalmazása után lesz csak lehetséges az anyagnormák kialakítása. Eddig ugyanis a minisztériumtól anyagnormákat nem kaptunk és igy azokat magunknak kell kialakítanunk. X . . „ c 5*/ Az élelmezési önköltség túllépésének megszüntetése céljából utasitottam a Gazdasági nivatai élelmezési Osztályát, hogy a konyhavezetőket és konyhákat rendszeresen és fokozottan ellenőrizze, továbbá arra, hogy az ellenőrzés minél hatékonyabbá tétele végett, a klinikai igazgatókat állandóan személyesen tájékoztassa és nekik a belső ellenőrzéshez nyújtson segítséget# Az Élelmezési Osztály vezetője jelentette, hogy az utasításom végrehajtása céljából a diétásnővéreket, főszakácsokat és szakácso- a kát összehívta, velük a vizsgálatnak az élelmezési önköltség túllépésére vonatkozó megállapitásait ismertette és megbeszélte az élelmezési norma betartása érdekében szükséges intézkedéseket:^ . az étlapok összeállitását, az anyagkiszabás kérdéseit, a minőség- y nek az adott keretek közti javítását, stb# 6#/ Az állítólagos "túlzott textilanyag" készletek kérdésének beható megvizsgálása a Gazdasági nivatal x.hó 6.napján megtartott Osztályvezetői Értekezletének főtémája volt# A kérdés alapos kivizsgálást elrendeltem, de a vizsgalat eddig még nem fejeződött be. Annyi már most is megállapitható, hogy a 11 túlzott készletek" csak látszólagosak, mert pld. a Szülészeti Klinikán, ha csak az engedélyezett 185 betegágyat kellene textiliával ellátni a minisztérium által adott országos norma elegendő lenne, ^uade a 185 betegágyra adott normából nem lehet ellátni a 2o inspekciós orvosi fc-