Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1953-1954, Szeged

1954. június 29., X. rendes ülés

- 9 -Az orvos II*évfolyamon Honvédelmi ismeretekből 4*04—es az átlagered­mény, orosz nyelvből 3»96. E két tárgyból bukáis • nem fordult elő* Mik­robiológiából 148 megfelelt, 4 hallgató nem jelent meg. Anatómia vizs­ga végeredménye 3*^6, 152 hallgatóból eredménytelénül vizsgázott 16 hallj Kiemelkedő szép'feleletet adtak és évközben is szorgalmasan, becsüle­tesen dolgoztak: László Ferenc, Sári Gyula, Lakatos László, Hámori Ferenc, Bertics Ernő, Szalóki Pál, Kancsó Etelka, Gzverencz Ilona, Grynaeus Tamás, Ábrahám László* , Élettanból az eddig letett vizsgákon Almási Attila, László x:erenf, Grynaeus famás, Kassai Miklós, Petrányi Győző, Csallóközi Mária értek el szép eredményeket* Bukás eddig fordult elő. Marxizmusból a vizs­gák még folynak, az eredményekről nem alkothatunk teljes képet. III.éves orvostanhallgatóink érték el Honvédelmi ismeretekből a leg­jobb eredményt: 4.15 az átlaguk, s egyben az egyetlen tan tárgy,mely­ből ilyen magas átlaggal szerepelnek. Bukás nem fordult elő. Orosz nyelvből 3*88 az eredményük, egyetlen hallgató bukott: Ottlik András, akinek tanulmányi fegyelme, az előadókkal szemben tanúsított tiszte­letlen magatartása az egész félév folyamán erősen kifogásolható volt. Sebészeti anatómiából mind a 106 hallgató megfelelt, belgyógyászati propedeutlkából 103 megfelelt, 1 nem felelt meg és 2 nem jelent meg. Sebészeti propedeutikából 104 megfelelt, 2 nem jelent meg. Az évfolyam kórbonctan vizsgáit befejezte, közepes átlagot ért el. 106 hallgató közül 18 vizsgázott elégtelenre. Egy hallgató betegség miatt nem tudott vizsgázni /Almási Antal/ 3 hallgató igazolatlanul nem jelent meg. Az évfolyam félévi átlaga 3*^7 volt,, jelenleg az év­folyam átlag 3*68, azonban gyógyszertanból, kórélettanból, marxizmus­ból még tartanak a vizsgák, teljes képet tehát egyelőr'e nem alkotha­­' tunk. Azonban mivel a vizsgaterminus vége felé közeledünk s hallgató­­iák fáradtak, kimerültek, a végeredmény javulása nem, legfeljebb romlása várható. Mindenesetre az elért eredményért nem egyedül a III. évesek felelősek, mert minden siránkozásuk ellenére a III.évesek több­sége évközben és a vizsgaidőszakban is komolyan tanult - hanem fele­lős ezért a gyenge engedményért, a sok bukásért minisztériumunk is, mely az egyetemek észrevételei és többszöri kérése ellenére .sem köny­­nyitett lényegesen ezen a túlterhelt évfolyamon. Az eddig letett gyógyszertan szigorlatokon Ealázs Ottó, faj ti János, fánczos Rozália értek el szép eredményt; kórélettanból Tibérái Béla, Kukán észter, Györke Istvánná, Kara József, Balogh Benjamin, Szécsényi Mária, Várnai Éva és Hagy Sándor szerepellek példás eredménnyel. * W * w A IV.éves orvostanhallgatók május 31-vel befejezték vizsgáikat..Beszá­molók végeredménye: belgyógyászat 4.63, sebészet 4.68, fogászat 4.39* Vizsgaeredmények: közegészségtan 3*83, marxizmus 3*94, honvédelmi is­meretek 4.08, orosz nyelv 3*60, Félévi átlaguk 3*98 volt, évvégi át­laguk 414. A 125/hallgatóból összesen 12 bukott, 11 ért el tiszta je­les eredményt. Példamutatóan dolgoztak évközben és az évvégi vizsgá­kon szépen megállták helyüket: 'Schneider Imre, Ábrahám Sándor, Jávor fiborné, Gelegonya Katalin, Halász László, Juhász Béla, Palotai Sándor, Kiss Lajosné, Virágh István, Szarvas Ferenc, Csetri Csaba, Varsányi István, Neumann Péter. * « Az orvos V^évfolyam vizsgái szép eredményt mutatnak. Ideggyógyászatból az évfolyam átlaga 3«95, a 87-es létszámú évfoly amból mindössze hatan vizsgáztak elégtelenre. Kiemelkedő tudásról tettek tanúbizonyságot: Pápai Dénes, Hagy Endre, Hős Erzsébet, Dávid Margit, Virágh őzabolós, Ferdinándi Kond, Béndik Pál. Tudomásom szerint Húszak professzor elv­­társ általában meg van élégedve az /.évfolyam ideggyógyászati felké­szültségével és tudásával.’A törvényszéki és szemészeti vizsgák már változatosabb képet mutatnak. Ezeknek az eredményét még nem áll módom­­k^n..®r-k®k;eDni, tekintve, hogy még fiem fejeződtek bé. Szemészetből kü­lönösen Czap Károly, Hagy Endre, Jaltner Károly, Tamás’József, Kőszegi Béla, Dankó László és Csoknyai Károly emelhető ki. A jelenlegi évfolyam &

Next

/
Oldalképek
Tartalom