Szegedi Orvostudományi Egyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1952-1953, Szeged

1953. január 27., V. rendes ülés

- 32 -sitő munka, a szociálista diák és a majdani szociálista orvos ki­formálása a ma pedagógusának egyik legfontosabb és legnemesebb hivat a-öQ.# Elnök kéri a Tanács tagjait, szóljanak hozzá az előadványhoz. i. Petri tanár téLeménye szerint a javaslatok megvalósitása kivánatos lenne, éppen ezért kérné, hogy az előadvány egy-egy példányát min­den tanszék kapja kézhez, Ivánovics tanár megjegyzi, hogy a memorandum tulajdonképen csak gön­ci o latokat vet fel, ill.javaslatokat. Véleménye szerint ezek sokszo­­rofeitásának nem volna sok értelme, inkább azoknak a határozatoknak szétküldésére lesz szükség, amelyek a memorandum kapcsán megszü­letnek s amelyek az eddigiektől eltérő, uj módszert vezetnének be, Kanyó tanár az intézetek közötti tapasztalatcsere tanulságaira mu­tat rá* Előadja, hogy a közegészségtani intézet az élettani inté­zettel már szervezett egy alkalommal tapasztalatcserét, amikor ná­luk tartották egyik referáló ülésüket. Kukán tanár véleménye szerint a memorandummal kapcsolatban igen ne- Eéz valami újat mondani. Elvi szempontra kiváp rámutatni a munkás­paraszt származású hallgatók oktatási munkájában, az előző napiren­di* pontban elhangzott beszámolókból megallapitható, hogy nem volt lényeges különbség a tanulmányi eredményei között. Ez igen örven­detes körülmény, de többet kell ennél elérni. Arra kell gondolni, hogy a munkásóparaszt származású hallgatókból kell kinevelni az intézeti és klinikai utánpótlást. A nevelő munkának tehát arra is tekintettel kell lenni, hogy ne csak a rosszul szereplő hallgatóiiái; foglalkozzanak különösebb gonddal, hanam figyeljenek fel a tehet­ségesekre, foglalkozzanak velük és mutassanak rá egy-egy szakma perspektívájára. Nagy Lajos tanársegéd, a Marxizmus-Leninizmus tanszék képviselője a hallgatók politikai felkészültségének kérdését kivánja megvilágí­tani a félévi beszámolók eredményeinek alapján. A beszámolók ideo­lógiából közelebb álltak a vizsgához, mmt a beszámolóhoz, mivel az egész félév folyamán leadott anyag valamennyi részét megkövetelték a beszámolón. Az elmúlt tanévhez képest az orvostudományi egyetemen a hall­gatók politikai öntudata és felkészültsége szempontjából javulás észlelhető. Ezt konkréten a vizsgaeredmények mutatják. Ennek elle­nére szegedi viszonylatban az orvostudományi egyetem a Pedagógiai Főiskolával egy szinten a leggyengébb az ideológiai beszámolók eredményeit tekintve. A következő félév súlyponti feladata kell, hogy legyen az eredmények megjavítása. Ennek érdekében közvetlen kapcsolatot fog­nak keresni a szakmai tanszékekkel. Végül megemlíti, hogy a Szovjetunió XIX.Pártkongresszusa anya­gának második részét most fogják tárgyalni és kéri a tanszékveze­tőket, hogy az első félévhez hasonlóan a második félévben is legye­nek a tanszék segítségére az ellenőrző munkában. Elnök válaszában kifejti, hogy az egyetem minden segítséget meg íog állni a7. ideológiai tanszéknek. Egyben felhívja a tan.osztályt, hógy a kongresszusi anyag tárgyalásának ellenőrzését az előző félévi gyakorlatnak megfelelően szervezze meg. Végül a Tanács a memorandum alábbi javaslatait fogadja el és egészíti ki: „ .. * 1./ A professzorok és hallgatók közötti kapcsolat megszilárdítása érdekében a

Next

/
Oldalképek
Tartalom