Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged

1948. november 29., III. rendes ülés

l.a./ Tanulmányi Bizottság jelentése. Húszák tanár ismerteti az orvoskari tanulmányi bizottság november 25.-i ülésé­nek jegyzőkönvvét. Az anatómiai intézetben 4, 22-24 főből álló tanulókör működik. A körök vezetői részben IY. Y. éves hallgatók, ill. szigorlók, kinevezett alkalmazot­tak. Megállapitást nyert, hogy az ana­tómiai oktatásban a hallgatósággal szem­ben támasztott követelmények magasabbak mint a múltban, ezzel szemben tanulási lehetőségek is nagyobbak. Nehézséget okoz az, hogy a félév késői kezdete# miatt a tananyag előadása a szokottnál gyorsabb ütemben történik. Indokolt te­hát a félév meghosszabbitása. A fizikai és kémiai oktatás ugyan­ilyen beosztással történik, mindkét intézetben diplomás asszisztensek veze-„ tésével, akik közül néhány nem egyete­mi alkalmazott, de dijazásuk még nem nyert elintézést. A fizikai tananyag megállapitása végett felmerült az a javaslat, hogy a tananyag de0ember, január havi tervezetét a tanulmányi bi­zottság következő ülésén megvitassa. A felsőbbéves tanulókörök megindulása csak november közepén lehetséges, a tanulóköri jelentkezések lebonyolitása folyamatban van. Straub tanár szóváteszi, hogy a hi­ányzások ellenőrzésére helyes volna az, ha a reform rendelet szellemének meg­felelően a MEGESZ gondoskodnék a munka­­fegyelem fenntartásáról, a vizsgáztató és előadó tanár tájékoztatására azonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom