Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged
1949. március 25., VII. rendes ülés
Minthogy folyamodó az első félévben részben betegsége miatt, részben azért, mert szigorlatra készült, az előadásokat nem látogathatta, a Tanulmányi Bizottság a kérés elutasítását javasolja. A Kar a javaslatot elfogadja és a kérést pártolás nélkül terjeszt fel a Y.K.M.-hoz. 5./ Mátia Éva oth. kétese szigorlati halasztás engedélyezése iránt. Fizika, kémia és élettani szigorlatának kitűnő jelzéssel történő letétele után, hosszú betegségére, valamint súlyos anyagi hely* zetre való hivatkozással anatómia-szövettan szigorlat letételére kér haladékot. Az 0TB nem emel kifogást a kérésnek a Y.K.Miniszterhez pártolással történő felterjesztése ellen azzal a megjegyzéssel, hogy ez az engedmény praecedenssül nem szolgálhat a II.szigorlat letételénél. A Kar a kérést pártolással terjeszt fel a Y.K.Minis'zter Úrhoz. 6./ Major G-ábor szigorlati haladék iránti kérésével az 0TB nem foglalkozott, minthogy leckekönyvét nem adta be. ?•/ Eisenberger Endre szigorlati haladékot kér. gyógyszertanból, hogy a tizedik félévre enélkül iratkozhassék be. Tekintettel arra, hogy valamennyi» szigorlatát kitűnő jelzéssel tette le és hogy gyógyszertani szigorlatát április elején óhajtja letenni, az 0TB a kérésnek pártolással történő felterjesztését javasolja. » Az 0TB kéri a Kart, hogy intézzen felterjesztést a V.K.Miniszter Úrhoz aziránt érdeklődve, hogy elvileg hasonló A Kar hozzájárul, A Kar a kérést,pártolással terjeszti fel a Y.K.M.-ba. '