Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1948. február 27., VI. rendes ülés
kitűnő, vegytanból jó, élettanból jó jelzéssel szigorlatozott, anatómiaszövettan szigorlatán nem jelent meg. Kérését azzal indokolja, hogy szigorlatozás végett Szegedre történő leutazása anyagi megerőltetésbe kerülne. Tekintettel arra, hogy az egyetemi hallgatók utazási kedvezményben részesülnek, előadó folyamodó kérését nem tartja teljesithetőnek, annál inkább sem, mivel alkalma lett volna hátralévő szigorlatát a kiirt időpontban, sőt még azután is Karunkon letenni. Javasolja a kérés elutasítását. 16./ Rosmann Tibor oth.kérése a Bolyai egyetemen hallgatott féléveinek beszámítása és letett szigorlatainak elismerése iránt. Előadó (jeliért tanár ismerteti a kérést és javasolja, hogy a Kar folyamodó 1945/46.tanévben a Bólyai egyetemen hallgatott tanulmányi évét számítsa be, valamint ugyanott letett fizika, kémia és biológiai szigorlatát ismerje el. 17./ Szigorló Orvosok Érdekvédelmi Csoportja kérése a zárószigorlathoz előirt várakozási idő megröviditése iránt. Kanyó tanár ismerteti a kérést. A közegészségtani szigorlat előtt eltöltendő gyakorlati idő 6 hét. Az ezen felüli idő elengedésére szociális érdekből a mindenkori dékán saját hatáskörében intézkedhetne, ill. ezen gyakorlatot jogszokásként bevezethetné. Véleménye szerint hasonló kéréseknek az orvostudományi kar ülései tárgysorozatára kitűzése felesleges. A Kar a javaslatot elfogadja. A Kar hozzájárul, I I ’I I A Kar felhatalmazza Dékánt, hogy elnöki hatáskörben a kérelmezőknek 2 he-