Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1938-1939 - 1938. 09. 28., 2 rendes kari ülés
tó iratkozott be, ill.maradt, mivel négyen a jogi karra iratkoztak át, egy folyamodó betegsége, egy pedig katonai szolgálata miatt nem élhetett a beiratkozás jogával. Ismerteti Lichtenberg Sándor és Lichtenberg Ferenc utólag a Minisztérium utján érkezett felvétel iránti kérvényét. Az idó előrehaladottsága miatt a kéréseket körözvény utján óhajtotta még a kari ülés előtt elintézni, minthogy azonban az elintézés ilyen módját többen kifogásolták, a kéréseket most már kari ülésen terjeszti újból a Kar elé. Veress, Baló, Melczer, Gallért és Lórincz tanárok szólnak hozzá a kérdéshez. Azért kívánták a kérésnek a Kar elé hozását, mert a körözvényi utón való gyors elintézésnek elvi ellenzői. A kérések egyébként is későn érkeztek. Abban sem egészen bizonyosak, hogy a más hazai egyetem által elutasított folyamodók magyarsága elég erős-e ahhoz, hogy felvételük kívánatos legyen. Baló és Vldakovlts tanárok szerint folyamodók atyja, mint berlini professzor, a magyarokkal szemben mindig nobilisán viselkedett, azokat munkásságukban támogatta.