Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1938-1939 - 1938. 09. 06., 1 rendkívüli kari ülés
hó 15.-ig leteszi. A gyógyszerészdoktori fok elnyerése végett felvételét kéri Hangay Levente. Felvételét javasolja a Bizottság. Külföldi oklevele honosítása céljából felvételét kéri Rostás József /:izr:/. A Bizottság a kérés elutasítását javasolja. Minthogy a vallás- és közoktatásügyi Minisztérium a Kar előterjesztésével szemben a 60-as létszám helyett 40-ben állapította meg az első évre felvehető orvostanhallgatók létszámát - és eme alacsony létszám mellett a Bizottságnak 5 olyan kérvényező elutasítását kellett javasolnia, akik a felvétel feltételeinek egyébként megfeleltek - kívánatosnak látszik, hogy az engedélyezett létszámnak 10-zel való felemelését kérjük a vallás- és közoktatásügyi Minisztériumtól. Kívánatos ez annál is inkább, mivel az elmúlt évek adatai alapján számítani kell arra, hogy pótlólag is érkeznek be nagyobb számmal felvétel iránti kérések, melyeknek elbírálására a létszám felemelése nélkül lehetőség nincs. Ezen indokok mellett fel kellene hívnunk a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur figyel-