Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1938-1939 - 1938. 12. 16., 4 rendes ülés
Elnök véleménye szerint az volna helyes, ha a Felvételi Bizottság január 8.-án döntene abban a tekintetben, hogy pótfélévet tartsone a Kar, vagy foglalkoztatást. Ugyanakkor döntene a Kar a II.félév kezdete felől. Kivánatos volna annak megállapítása is, hogy hány jelentkező esetében tartsa meg a Kar a pótfélévet. Veress, Ditrói, Baló, Melczer és Lőrincz tanárok hozzászólása és elnöklő Dékán felvilágositása után 5./ Orvosi Továbbképzés helyi Bizottságának választása. A Közp'onti Bizottság szegedi tagjai /:Vidakovits, Ditrói:/ részéről Ditrói tanár terjeszti elő a A Kar a javaslatban foglaltakra nézve határozatát a január 8.-án tartandó rendkívüli ülésen hozza meg. Egyben már most felkéri a Dékánt, hogy a pótfélévvel kapcsolatos tanrendtervezetet készítse el és azt december 20.-ig terjesz sze fel a vallás- és közoktatásügyi Minisztériumhoz. a Kar kéri a Tanácsot, hogy fejtsen ki egyetemünk érdekében kellő propagandát a kassai rádió és a felvidéki újságok révén. helyi Bizottság megalakítására vo