Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1937. 06. 18., 6. rendkívüli kari ülés
hesse le. A Kar az engedélyt akkor nem adta meg, amit a történtek különösen igazolnak. A kérés elutasítását javasolja. Rövid vita után 18./ 'Tóbiás István kérése summa cum laude doktorrá avatása iránt. Elnök ismerteti a kérést. Tóbiás István minden orvosi szigorlatát kitűnő jelzéssel tette le, kivéve két tárgyat, az élettant és a chemiát, mely tárgyakból jó jegyet kapott. A követett gyakorlat szerint ennek következtében első orvosi szigorlatának úgy első,mint második része jó minősítéssel zárult, oár ugyanakkor a másik szigorlati tárgy /:a fizika, illetve az anatómia:/ kitűnő volt. Rövid vita után Kramár tanár javaslatéra a Kar úgy határoz, hogy Heller György kérését elutasitj a Kar úgy határoz, hogy tekintettel első szigorlat utáni dicséretes előmenetelére Tóbiás Istvánt summa и cum laude'* fogja doktorrá avatni. Bejelentések, indítványok. Miskolczy tanár bemutatja Reményi szobrászművésznek a Klebelsberg emlékéremről készített tervrajzait. Jelenti, hogy a tervező