Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. 12. 18., 4. rendes kari ülés
javaslata alapján 7./ Bodó Mihály оth.kegyel« mi kérése egy szabálytalan félév beszámítása iránt. Előadó Gell ért tanár ismerteti a kérést. Folyamodó az első szigorlat befejezése után több fő- és melléKtárgyból kitűnő és jó eredménnyel colloquált, szorgalma lényegesen megjavult, teljesen vagyontalan hadi árva, amely alapon a kérést pártolással terjeszti elő. javaslatára 8. / Bőhm Imre és 9. / Gellért Pál okleveles gyógyszerészek kérése approbatios vizsga korábbi letételének engedélyezése iránt. a Kar László György orvostanhallgatónak az első szigorlat első felét, vagyis a grázi egyetemen letett természettan - vegytan szigorlatát elismeri, lehallgatott külföldi féléveiből négy félévet beszámít és ez alapon bonctanból szigorlatra bocsátja, élettanból pedig újabb szigorlatra kötelezi. A többi szabálytalan félév beszámításának kérdése nem tárgyalható. a Kar Bodó Mihály orvostanhallgatónak egy szabálytalan félév beszámítása iránti kérését pártolással terjeszti fel a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz.