Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1933-1936, Szeged
1935-1936 - 1936. 06. 19., 10. rendes kari ülés
6?*l I. első helyen egyedül Melc z.er Miklós doktort, II. második helyen szótöbbséggel a szavazási aránynak megfelelő sorrendben Lang Mihály és Heiner Lajos doktort, III. harmadik helyen szótöbbséggel a szavazati aránynak megfelelő sorrendben Szentkirályi Zsigmond és Rejtő Kálmán doktort jelöli és ebben az értelemben tesz javaslatot a nagyméltóságu m.kir.vallás - és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. Elnöklő Dékán köszönetét mond a Bizottságnak buzgó, alapos és lelkiismeretes munkásságáért. á./ Dr.Uyirő Gyula egyetemi magántanár, áll.elmegyógyintézeti főorvos egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése. A Bizottság /íMiskolczy, Purjesz tanárok:/ részletesen kidolgozott javaslatot terjeszt be, amelyben ismerteti es méltányolja Nyirő dr.nak magántanári képesítése óta kifeitett tudományos és oktató tevékenységét. Javasolj a, hogy a Kar a cim