Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1933-1936, Szeged

1935-1936 - 1936. 06. 19., 10. rendes kari ülés

delemre esett. Ez a küzdelem azonban az általános közegészségügyi törek­véseknek jelentős;része, amelyből a bőrgyógyászra is nagy feladat hárul. Ha a Bizottság nyomatékkai utalt Melczer dr. jelölésénél az autodi­­dacta voltára, épugy Szentkirályinak is különös érdeme,' hogy eredményeit önképzés utján érte el. Ditról tanár készséggel el­ismeri, hogy a tanszékre való jelö­lés a pályázók tudományos működésé­nek tárgyilagos bírálata, de ezen­kívül a jelölés kitüntetést és elis­merést is óhajt kifejezni. Géber dr. egyetemünk rendkívüli tanára, aki­nek az atyja, mint Karunknak tagja a bőrgyógyászatot tanította Kolozs­várott. Géber János dr. a múltban már kétszer volt első helyen jelölt­je bőrgyógyászati tanszéknek és ezért méltányosnak találja, hogy Géber dr. Melczer mellé első helyen jelöltessék. Javasolja továbbá, hogy Heiner magántanár, aki fjSub auspiciis Regis" doktora egyetemünk­nek a második helyre kapjon jelö­lést Lang mellett. Veress tanár azt javasolja, hogy Rejtő dr. a harmadik helyen jelöltessék. Ez a pályázó igen jó gyakorlati szakember, Karunk nevelt­je és ezért ó nem tudna belenyugod-

Next

/
Oldalképek
Tartalom