Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1933-1936, Szeged
1935-1936 - 1935. 09. 09., 1. rendkívüli kari ülés
sitette meg. Ez az intézkedés mindkét intézetet súlyosan érintette. Tomcsik tanár bejelenti, hogy táblázatos kimutatást készített a többi egyetemek hasonló intézeteinek tanszéki segédszemélyzetéről, amiből kiderült az, hogy a szegedi egyetem kórtani és közegészségtani intézete volt már eddig is a legrosszabb helyzetben. A mostani létszámredukció folytán pedig nem is képes tovább megfelelni az intézeti kötelezettségeknek és elhárit magától minden felelősséget. Bejelenti, hogy ebben a kérdésben részletesen megindokolt felterjesztést óhajt a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz intézni . Szent Györgyi tanár előadja, hogy az elmúlt tanév folyamán Szily államtitkár Ur előtte biztatólag nyilatkozott olyan értelemben, hogy a két dijas gyakornoki állás további - - fenntartására lesz fedezet. Elnöklő Dékán javasolja, hogy Poór tanár ur is Írásba foglalva tárja fel a létszámapasztás folytán előálló nehézségeket a Miniszter Ur ©lőtt A Kar úgy határoz, hogy a felterjesztéseket a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz juttatja és különös nyomatékkai kéri a két dijas gyakornoki állás további megtartását . Dékán bemutatja Pógel tanár