Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi kar tanácsülései, 1930-1932, Szeged
1931-1932 - 1932. 05. 27., 9. rendes kari ülés
l5./ Anika Endre £yógyszerészhall?ató Eloado Issekutz tanár ismerteti Hogy folyamodó jugoszláv állampolgár és a zágrábi egyetemen 3 félévet lehallgatott» Ekkor politikai zavargásokba keveredett és Zágráb területéről kitiltatott Tanulmányainak folytatás ara egyetemünkre jött és miután gyógyszerészgyakornoki bizonyítványát nosztrifikáltatta, a gyógyszerészi elővizsgát letette. A térniészettudományi Kar két félévét már beszámította, most azt kéri, hogy harmadik szemeszterét is számítsuk be. Előadó javasolja a félév beszámítását. 16. / Kérések korábbi zárószigorlatok engedélyezése ügyében. Bentsáth Aladár,Baja József,Détár Mihály,Németh Gyula,Bölcskei Tibor, Martzy István,Nagy Lajos,Szendi Horváth Imre,Papp Sándor,Birn Sándor,Szánthó Endre,Deutsch László,Neufeld László és Hammer Margit szigorló orvosok azzal a kéréssel járultak Karunk elé, hogy zárószigorlatukat előbb tehessék le. Előadó Jankovich tanár javasolja kérésük teljesítését. 17. / Kazatsai Antal dr. kérése 2 havi .gyakorlati idő elengedése ügyében. Előadó Ditrói tanár ismerteti, ho,;y folyamodó a kötelező 1 évi korházi gyakorlati időből 2 hónap elengedését kéri. Nevezett Esztergomban állást kapott, amelyet most kell elfoglalnia. A Kar a javaslat szerint határoz. A Kar a javaslat szerint határoz.