Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

1974. június 25., IV. rendes ülés

Megjegyzi végül, hogy a csónakok kérdéséről is jó lett volna a beszámolóban emlitést tenni. Dr.Berencsi György oktatási rektorhelyettes válaszában közli, hogy a labdarúgásban II. helyezést sikerült el­érni. A testnevelési csoport különválásának dologi feltétele­ihez költségvetésileg a fedezetet biztositani kell. A megoldásra az Egyetem vezetése törekedni fog. A beszámoló a csónakok kérdésével nem foglalkozott, mert az sajnos éppen a magas vizállás miatt "zátonyra futott." Kiemelni nem lehet, mert összedül, otthagyni pedig őrzé­si problémák miatt nem lehet. Talán sikerül majd valami garázs félét biztositani a csónakok részére, de nem a SZEOL keretén belül, mert az ő feltételeiket nem tudja az Egyetem teljesiteni. Az alábbi határozati javaslatot ajánlja elfogadásra, meg­jegyezve, hogy az elismerés részben már meg is történt, kis dicsérő lapok kiadásával. Az Egyetemi Tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta: i Az Egyetemi Tanács a testnevelési és tö­megsport helyzetéről előterjesztett tá­jékoztatót elfogadja és elismerését fe­jezi ki azon hallgatóknak és dolgozók­nak, akik a tömegsport fejlesztése ér­dekében eredményesen közreműködtek. Az 1974. évi Országos Medikus Kupa elnye­réséért elismerésben részesiti a verseny­zőket, a rendezvény szervezőit, valamint a végrehajtásban közreműködő hallgatókat és dolgozókat. Pelkéri a KISZ és Szakszervezetet, vala­mint az illetékes tisztségviselőket, hogy a tömegsport fejlesztése érdekében szer­vezzenek társadalmi munkát és minden te­rületen segitsék a fejlődést. Pelelős: Dr.Berencsi György professzor, oktatási rektorhelyettes 7. NAPIREND / Személyi kérdések / —— —--------------------­­i I- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom