Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

1974. június 25., IV. rendes ülés

Dr.Szontágh Ferenc rektor - összefoglalva az elhangzottakat - megállapítja, hogy a tudományos diákköri munkának hagyomá­nyai vannak, és azon kevesek közé tartozik, amellyel orszá­gos elismerést is sikerült szerezni. Az eredmények és a mun­ka e vonatkozásban mindkét karnál jé. Megállapítja, hogy egyhangúlag az alábbi határozat nyert elfogadást. Az Egyetemi Tanács az előterjesztett be­számoló és vita alapján megállapítja, hogy a Tudományos Diákköri Tanács megfe­lelő szervezeti formák között, magas szakmai színvonalon biztosította - mind­két Karon - a diákkörök 1973/74. tanévi munkáját. Az Egyetemi Tanács az előterjesztett be­számolót tudomásulveszi és elfogadja. Elvileg egyetért a 4. pontba tömöritett javaslatokkal,ás felkéri a TDK Tanács elnökét, hogy - az elhangzott indítvá­nyokkal kiegészítve - részletesen dol­gozza ki a tudományos diákköri munká­ban kiemelkedő eredményeket elérő hall­gatók és oktatók jutalmazásának felté­teleit. Határidő: az Egyetemi Tanács 1974/75. tanévi I. rendes ülése, Felelős: Dr.Minker Emil egyetemi docens, a TDK Tanács elnöke. Dr.Minker Emil docens az Egyetemi Tanács üléstermét elhagy­ja. III. NAPIREND Az Egyetemi Tanács 1974/75. évi munkatervének javaslata. /L.: 3.az.melléklet/ Dr.Berencsi György professzor, oktatási rektorhelyettes, a napirendi pont előadója a jegyzőkönyv függelékében fog­lalt javaslatot terjeszti elő. Hozzászólások. Dr.Cserháti István professzor, a MSZMP Bizottság titkára raegjegyzi, hog^ a Végrehajtó Bizottság javaslata részben szerepel az előterjesztett munkatervben, másrészt javasol­ja, hogy minden Egyetemi Tanácsülés adjon szempontokat a ,0)iI - 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom