Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged
1971. március 31., III. rendes ülés
Több intézet a műszergyártásnak nyújt segítséget uj műszerek kialakításában. Számitó központunk a' számitógép beszerzése után speciális számitástechnikai programok kidolgozásával a gyártócégnek a külkereskedelemnek és az OMFB számítástechnikai koordinációs csoportjának fog jelentős támogatást nyújtani. Á tudományos munka anyagi feltételeinek biztosítása. Miután az elvi és részben az alkalmazott kutatás súlypontját továbbra is az egyetemek képezik nem is beszélve az egyetemek káderképző feladatáról, a tudománypolitikai irányelvek kifejezetten hangsúlyozzál az egyetemeknek nyújtandó támogatás- jelentős növelésének szükségességét. Meg kell állapítanunk, hogy e tekintetben az elmúlt időszakban jelentős előrehaladás még nem történt, a támogatás növekedése legfeljebb lépést tart az egyre bonyolultabb műszerek, anyagok, külföldi és belföldi áremelkedésével. A tavalyi jelentésben szereplő megállapítás, hogy ti, néhány kutatóhely támogatási összege oly alacsony? hogy még kis volumenű kutatási munkát sem tesz lehetővé, ez idén is érvényes. Emlitést tettünk tavaly arról, hogy a támogatás intézmények^ közötti megoszlását egy bizonyos időszakban megszabta az intézetvezetc tudományos tekintélye, agilitása és bizonyos mértékben az intézet létszáma. Ezen kialakult keretszámok azután az évek során állandósultak. Ebben a rendszerben az 1972-ben meginduló tervidőszak valószinüleg alapvető változást hoz. Felsőbb szerveink a kutatás finanszírozásának kialakítás alatt álló uj rendszerét a hatékonyabb és koncentráltabb kutatás szolgálatába kívánják állítani. Jóllehet a differenciált finanszirozás alapelvei még minisztériumi szintű bizottságokban kidolgozás alatt állnak és részleteikről nincs tudomásunk, egyetemünk részéről szeretnénk határozottan leszögezni, hogy a jelenleg meglévő keretek csökkentése az egyes intézetek vonatkozásában nem látszik célszerűnek, mert megfojtaná az ott kialakulás alatt álló,- bőr esetleg eredményekben még nem kellően manifesztálódó tudományos munkát. Helyesebbnek mutatkozik a perspektivikusnak bizonyult és ezért kiemelendőnek Ítélt témákat az egyetem egészének juttatott céltámogatás növekedése révén tartalékolható összegből támogatni. Az ETt* céltámogatás összege 1968-tól 1970-re 1,230.000 Ft-ról 1.502.000 Ft-ra nőtt, tehát évi átlagban a növekedés 11.5 %» Az akadémiai céltámogatás ugyanezen időszakban 511*000 Ft-ról 629.000 Ft-ra nőtt, ami ugyancsak 11.5 % évi növekedésnek felel meg, /I.-II.sz.táblázat/ Műszere11átás. A tudománypolitikai irányelvek hangsúlyozzák, hogy a műszerellátottság országos szinten elmaradt a nemzetközi színvonaltól. E tétel egyetemünkre is érvényes. Az elmaradottság még mindig fennáll annak ellenére, hogy az utóbbi időben nagyobb összeget fordíthattunk műszerekre /1966-ban 4 millió, 1967-ben 7 millió, 1967-oen 7,7 millió, 1969-ben 10,8 millió, 1970-ben 7 millió Ft-ot/. Ezek az összegek főként a beruházási hitelből, részben a felújítási keretből adódnak.- 18 -SZOTE, 659/1971., 50 pld. Rektori Hivatal,Gy,I.