Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1966-1967, Szeged
1967. március 3., IV. rendes ülés
-15— és Módszertani Tanszékéről Drien Károly tanszékvezető főiskolai docens vállalta a rendszeres előadás-sorozat megszervezését. Az előadás-sorozatot a tanszék előadói fogják megtartani a Tudományos Szakcsoport keretében. Ennek folytán 6 előadásra kerül sor e tanévben. Az előadások látogatására - a tanszékvezetőkhöz intézett körlevelében Rektor valamennyi profeszszórt meghívta, az asszisztencia tagjai közül a klinikai oktatók megjelenését I.osztályú tanársegédig bezáróan, az elméleti intézetek valamennyi oktatója számára pedig kötelezővé tette. Egyidejűleg felkérte a tanszékvezetőket, bogy az oktatók megjelenésének biztosítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Egyetemi Tanács a bejelentett javaslattal és intézkedéssel egyletért.: 4./ A Nevelési Bizottságok tagjai-, valamint az évfolyamfőnökök és csoport patronálok részére f.év február 11-én oktatói ankétot szervezett, amely a hallgatók oktatási, nevelési kérdéseivel, valamint az évfolyam-főnökök és patronálok feladataival foglalkozott. Az ankétra egyúttal meghívta valamennyi tanszék vezetőjét is. Az ankéton Kedvessy rektorhelyettes ismertette a nevelési hálózat munkájával kapcsolatban lezajlott vizsgálat eredményét. A beszámolót több hozzászólás követte. Sajnálatos módon ezen az ankéton igen sokan nem jelentek mog a meghívott oktatók közül, akiktől igazoló jelentést kér. Csupán a betegség okát fogadta el indokolásul a távolmaradásért. Rektor ugyanis az állami fegyelemnek ilyen módon való megszilárdítását tartotta szükségesnek. Tudomásul szolgál. 5./ Az Egészségügyi Minisztérium II.Főosztálya f.hó 24—én keltezett leiratában arról értesítette, hogy felterjesztésünkre dr.KOLTAY MIKLÓS adjunktust a Gyermekgyógyászati Klinikán meghirdetett docensi állásra kinevezte. 'Tudomásul véve. 6./ Az Egészségügyi Minisztérium felhívására a kulturális egyezmények alapján 1967/68-ban sorra kerülő külföldi tanulmányutakra javaslatot terjesztett fel. Felterjesztésére a Minisztérium