Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1966-1967, Szeged

1966. december 30., III. rendes ülés

A szocializmus felépítését szolgáló döntések meghatározzák a szakszervezetek társadalmi szerepét. A meghatározott feladatok végrehajtásában, jelentőségének tudatosításában és megvalósítá­sának segítésében igen nagy fej adat hárul a szakszervezeti szer­vekre is. Segiteni kell a meghatározott célok eredményes kibon­takozását, és ösztönöznünk kell a jobb, az eredményesebb munkára. Az eddiginél határozottabban kell képviselni a dolgozók érdekeitj küzdeni reális, anyagi, szociális, kulturális igényeik kielégí­téséért. Védelmezni a törvényekben biztosított jogaikat, segiteni és ellenőrizni az élet- és munkakörülmények rendszeres fejlesz­tését, Intézni a dolgozók ügyeit, megoldani problémáikat^ meg­követelni és alkalmazni a szocialista erkölcsöt, emberiseget ki­fejező bánásmódot. Harcolni a bürokratikus, lélektelen, az embe­reket sértő bánásmód ellen. Fentiekben röviden ismertettük azokat a fontos feladatokat, amelyek megoldása az uj választások után a Szakszervezeti Bi­zottságra hárul. A felsorolt feladatok számban sem közelitik meg azt a nagyszámú tennivalót, amit a Szakszervezeti Bizott­ságnak és a szakszervezeti tisztségviselőknek önként vállalt kötelezettséggel végezni kell. De az eddig elmondottakból kö­vetkeztetni lehet arra, hogy a Szakszervezeti Bizottság az előtte álló feladatoknak és kötelességeiének csak akkor tud eleget ten­ni, ha szorosan együttműködik az Egyetem Párt Végrehajtó Bizott­ságával, Alapszerveivel, állami vezetésével és tömegszervezete-ivel A Szakszervezeti Bizottságunk kéri a Tisztelt Egyetemi Tanácsot és az Egyetemi Tanácson keresztül Egyetemünk vezető testületéit és Professzorait, hogy az előtte álló fontos feladat megoldásában legyenek segítségére. Mivel mind az állami vezetőknek, mind a dolgozók kollektíváját képviselő szakszervezetnek érdeke közös, az életszinvonal növekedésének segítése, a szocialista-egészség­ügy megvalósitása a szociálist társadalom felépítése. Szeged, 1966.évi december 13-án Tisztelettel: s.k. Totka Bálint з.к. az SZ.B.titkára Dr.Tényi Mária docens az Sz.B. elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom