Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1966-1967, Szeged

1966. december 30., III. rendes ülés

Klinikáink, intézeteink zsúfolt г iga sok esetben az elégtelen lét­szám és a munkavédelmi szociális, ellátottság hiányos holta ked­vezőtlenül hat az ott dolgozók munkájára, magatartására. Nyilván­való, hogy az a dolgozó, aki érzi, hogy egészségével, testi épsé­gének megóvásával, munkafeltételeinek biztositásával törődnek, maga is gondosabban, lelkiismeretesebben, körültekintőbben végzi munkáját. Sajnos az Egészségügyi Qvórcndszabálybaii foglaltak^ il­letve előírtak megválósitásához nem áll megfelelő költségvetés Egyetemünk állami és gazdasági vezetőjének a rendelkezésére.: De az Egyetem költségvetésében biztosított lehe'tősége'ket nem használ­juk ki mindenkor dolgozóink munka- és életkörülményeinek javításá­ra. A "legfőbb érték az ember" elmélet egyoldalú megvalósit ás át látjuk abban, hogy a betegeket, mint embert legfőbb értéknek tart­juk - ez igy helyes - ugyanakkor ezt a fontos megállapítást nem érvényesítjük mindenkor és teljes mértékben a dolgozók vonatkozá­sában. Ezt kifejezhetjük úgy is, hogy magunknak sem adjuk meg ,.zt­­a megbecsülést, amelyet végzett munkánk, alapján megkövetelhetnénk. Gondolunk itt a fentebb említett szociális ellátás hiányosságaira, ebédlők, öltözők, korszerűtlenségére és elsősorban elméleti inté­zeteknél ennek hiányára, hiányos felszereltségére stb. Az elmondottak ellenére klinikáinkon, intézeteinkben magas színvonalú tudományos, gyógyító és oktató munka folyik. Orvosaink, szakkép­zett egészségügyi dolgozóink és más egyéb dolgozóink nagy többsége lelkiismeretes és áldozatos munkát végez, igy látják ezt a klini­kánkon bent fekvő betegek 6s ezt a nézetet valljak Egyetemünkön járó külföldi nagytekintélyű orvosok és tudósok is. Az óriási ütemben fejlődő orvostudomány megköveteli Egyetemünk dolgozóitól, hogy lépést tartsa:' к e hatalmas fejlődéssel. Első­sorban orvosaink átérzik ennek j lentőségét, és szakmai előreha­ladásuk érdekében is, de hivatások tudatában is mindent megtesznek annak érdekében, hogy szakmai tudásuk, felkészültségük megfeleljoa a mai követelményeknek. Előre meghatározott terv, és tematika szerint rendszeresen folyik magas szintű, tudományosan megalapozott szakmai képzésük és továbbképzésük. Részben itthon, részben Egye­temünkkel kapcsolatban álló külföldi egészségügyi es tudományos intézetekben. A Szakszer vezeti Bizo’rbtság az orvosok Szakmai tovább­képzését, szakmai látókörük bővülését szkma—politikai előadások szervezésével bővíti. Egyetemünk középfokú képzettségű egészségügyi dolgozói sem marad­hatnak el szakmai tudásuk és általános műveltségűk fejlesztésében az orvosoktól, lépést kell tartaniuk az orvostudomány fejlődésé­vel, mert ellenkező esetben nem segítői, hanem hátráltatói lesznek Egyetemünkön folyó mago.eszintó szakmai munkának. A Szakszervezeti Bizottság igyekszik minden lehető feltételt biztosítani, illetve a feltételek biztosításában közreműködni, meggyőző és nevelő; mun­kával az említett dolgozóiéra hatni, hogy• szakmai tudásúkat ^ álta­lános műveltségűket állandóan fejlesszék, A Szakszervezeti Bizott­ság kezdeményezésére a nem szakképzett egészségügyi dolgozók, részé­re is tartott már, és a jövőben is tartunk’ továbbképző egészségügyi­­felvilágosító előadásokat. Ezen kívül rendszeresen szervez à főnő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom