Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1965-1966, Szeged

1966. március 15., IV. rendes ülés

A KISZ munkáját megnehezíti, hogy a hallgatók első év­ben sokkal aktívabbak a társadalmi munkában, mint a ké­sőbbi évek folyamán, amikor lelkesedésük és a társadal­mi munka iránti érdeklődésük erősen csökken. Javasolja, hogy kari ülésen is foglalkozzanak az ifjú­ság nevelésének kérdésével, különösen a személyes kon­taktust illetően. Novák dékán elmondja, hogy mielőtt a dékán a hallgatók UsrmTlyen ügyében döntene, előzőleg kikéri a KISZ—szer­vezet véleményét. Az eddigi gyakorlat szerint sohasem volt a KISZ javaslata elutasító egy-egy hallgatót érin­tő kérdésben. Kéri, hogy a KISZ a jövőben minden eset­ben jelezze, hogy kit tart érdemesnek jutalmazásra, il­letve kedvezmény részesítésében, nehogy csak formális lépés legyen a véleménykérés-, illetve adás. Erdős dr. válaszolva a hozzászólásokra, megköszöni a javaslatokat és észrevételeket, A hallgatók nevelésé­ben minden esetre komoly szerepe lesz a létesítendő ifjúsági kluboknak, amelyek egyszerre nem oldják meg ugyan a problémát, de nagymértekben hozzájárulnak, hogy az egyéni érintkezés réven a KISZ vezetők és hallgatók közötti kapcsolat szorosabbra fűződjön és az ifjúságra gyakorolt hatás pozitív irányban befolyásolja nevelésü­ket. Rektor megköszöni a KISZ Bizottság beszámolóját, amit Egyetérni Tanács tudomásul vesz. Megállapítja, hogy a KISZ Bizottság vezetői jó munkát végeztek az utóbbi időszakban, azonban a megváltozott társadalompolitikai viszonyok között a vezetési módszereken is változtatni kell. Javasolja, hogy a Karok dékánjai hívják fel a tan­székvezető professzorokat, vegyenek gyakrabban részt a hallgatók különböző rendezvényein, fejtsenek ki aktivabb nevelőmunkát. A KISZ Bizottságot pedig arra kéri, keres­se a kapcsolatot a tanszékvezetőkkel, vonja be őket a hallgatok nevelésével kapcsolatos kérdésekbe. Végül megígéri, hogy az Egyetemi Tanács ebben a vonatkozás­ban a KISZ Bizottságnak minden segítséget meg fog adni. 3./ Egyetemünk gyógyszer-vegyszer gazdálkodásának ismertetése /L.3.sz.melléklet/ Rektor bejelenti, hogy a beszámoló napirendre tüzesét az tette szükségessé, mivel a jelen év és a következő esztendők a takarékosság megvalósítását tűzték ki cé­­iul. A tudomány is fejlődik, eredményeink sokasodnak, azonban a fejlődéssel az anyagi eszközök növekedése

Next

/
Oldalképek
Tartalom