Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1965, Szeged
A szakmai ellátást szolgáló, évközb n megüresedett állás adminisztrativ dolgozóval betölteni nem lehet. Az egyes rovatokon előirányzott összegekkel való gazdálkodás alapelva, hogy évközben póthitcl nem lesz. A-r gazdálkodást úgy kell irányítani, hogy a költségvetésben jóváhagyott keretek biztosítsák a zavartalan működést, ezért a felhasználások során fontossági sorrendet kell kialakítani, A költségvetés végrehajtásában érvényesülnie kell a céltudatos gazdálkodásnak. Az 1965. év egyik fontos pontja a feladatok teljesítésének, szakmai tevékenységének, gazdálkodási fegyelmezettségének ellenőrzése. Ebben a vonatkozásban a belső ellenőrzést hatékonyabbá és folyamatosabbá kell tenni. Az anyagi fegyelmi felelősségrevonast a fegyelmezetlenséget elkövető dolgozókkal és az elmulasztókkal szemben hatékonyabban kell érvényesíteni. A jóváhagyott alapmérőszámot, létszámot és alapbérkeretet osak a minisztérium előzetes, Írásbeli engedélyével lehet megváltoztatni. Az intézet a rovatok előirányzatait sajat hatáskörben nem módosíthatja, mig tételek között az előirányzat átcsoportosítható, kivétel; munkadij, alkalmazottak munka- és védőruházata tételek. Az átcsoportosítás nem járhat az olyan előirányzatok felemelésével, amelyek növelését a tárgyévi költségvetésre vonatkozó tervezési utasítás, vagy más jogszabály megtiltja. Az átcsoportosítással nem biztosítható fedezet a munkabérek, a jutalom, a segély, a reprezentáció előirányzatainak és az élelmezési norma összegének növelése. Nem vállalhat az intézet kötelezettséget saját hatáskörben uj feladatrai vagy feladatkiterjesztésérs, ha emiatt olyan szükséges feladatot kellene e-lhagynia, amely működését a későbbiekben gátolná, az év folyamán póthiteligény mgrül fel, olyan folyamatos kötelezettséget jelent, amelyre a folyó évig megtakarításból fedezet biztosítható ugyan, de a jövőre vonatkozólag föladat, előirányzat emelési tényezőként jelentkezik. Ezek a megkötések a személyi, dologi és szolgáltatást jelentő kiadásokra egyaránt vonatkoznak. Az intézmény a költségvetésben biztosított létszámát és működési előirányzatát csak abban az esetben jogosult felhasználni, ha a költségvetésben jóváhagyott, illetve előirányzattal fedezett föladatát teljesítette.- 4 -