Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1965, Szeged
1964. november 13., II. rendes ülés
- 13 -telezése nem mindenben volt lehetséges, mert méretbeni eltolódások adódtak. Az építési munkálatok előrehaladásával éz év augusztusában vált lehetővé a tanterem kialakult pontos méreteinek alapján a padok elhelyezésének pontosabb tervezése. Ez ideig az említett rögzített padok készültek el, ily módon nagyobb számú mozgatható szék beállításával a tanteremben előadások tartása most már lehetővé vált. A Műszaki Osztály részéről a Csongrádmegyei Építőipari Vállalattal folytatott tárgyalások és a kapott ígéretek alapján várható, hogy 1965. január végéig a rögzített ülőhelyek bővítése megtörténik. Gellért professzor hangsúlyozta, hogy a Műszaki Osztálytól és gazdasági főigazgatótól hathatós segítséget kapott, tehát az osztály nem marasztalható el ezzel a mulasztással, mivel az rajtuk kívül álló okok miatt történt. Egyetemi Tanács Rektorhelyettes tájékoztatóját elfogadja. Egyidejűleg megbízza a Rektort, szólítsa fel a Műszaki Osztályt, hogy a jövőben, ha az építkezések során nem várt nehézségek merülnének fel, idejében jelezze azokat az államvezetés felé, hogy a kivitelező vállalattal a problémák megoldását a kellő időre szorgalmazzák. Kedvessy rektorhelyettes bejelenti, hogy az újonnan kinevezett Menza Bizottság intenziven foglalkozott a menza problémákkal, a túlzsúfoltság, stb. kérdésével, és megtette erre vonatkozó jelentését és javaslatát, A Bizottság különösen a menzai ellátás minőségi hibáit, továbbá a tisztaság terén felvetődő hiányosságokat vetette fel. Javasolja, hogy a Gazdasági Igazgatóság sürgősen vegye fel a kapcsolatot a Menza Bizottsággal az említett hiányosságok megbeszélése, illetve kiküszöbölése érdekében. A menzák túlzsúfoltságának megszüntetése érdekében a Bizottság javasolja egyrészt az Irinyi kollégium alagsorában lévő étterem igénybevételét, másrészt pedig az Apáthy kollégium menzájába nyerjenek átcsoportosítást a Semmelweis kollégium menzájából a hallgatók. Több hozzászólás után Egyetemi Tanács felkéri Rektorhelyettest, szólítsa fel a Menza Bizottságot, tárgyijón a Gazdasági Igazgatóság bevonásával a Vá-' lalattal a választék, tisztaság, stb. kérdésekkel kapcsolatban és a tárgyalás eredményéről, valamint a függőben lévő kérdésekről a következő Tanácsülés elé terjessze jelentését. A Semmelweis kollégiumban lévő menza túlzsúfoltságának megszüntetése érdekében a hallgatók e^y részének az Apáthy-kollégiumi menzába történő átcsoportosítása érdekében