Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged
1963. december 3., III. rendes ülés
- 3 -latát egészítsék ki előbb a tanszékek megjegyzéseivel, indítványaival, amely terv azután tárgyalási alapot képezne a városi szervekkel való megbeszélés során. A maga részéről is támogatja azt az elképzelést, bogy a Beloiannisz térre elméleti tömb épüljön, a diákkollégium felépítésére - mivel Szegeden nagy távolságok nincsenek - a város más részében is sor kerülhet. Fehér elvtárs felszólalásában arra utal, hogy az elméletí épülettömb felépítésével helyet kellene biztosítani az ideológiai tanszék számára is. Ezzel az érvvel is sürgetni lehetne az építkezés határidejének előrehozását. Rektor bejelenti, hogy az elhangzott hozzászólásokat figyelembe véve, az Egyetemi Tanács javaslatait, valamint a tanszékektől beérkező megjegyzéseket a Gazdasági Bizottság pótlólag bedolgozza a távlati fejlesztési előtervbe. Végül javaslata alapján Egyetemi Tanács állást foglal a Jancsó Kollégium helyett újonnan épitendő kollégium elhelyezését illetően. Az Egyetem fejlesztésének szempontjait figyelembe véve, Egyetemi Tanács a kollégium elhelyezését sem a Beloiannisz téren, sem pedig a Zrínyi utcában nem találja célszerűnek. Felhatalmazza a gazdasági főigazgatót, hogy az Egyetem érdekeit az elhangzottak alapján képviselje a Városi Tanácsnál, kérje a kollégium felépítéséhez megfelelő terület kijelölését. 2./ Az Orvostudományi Kar éves tervének ismertetése és megvitatása /L.1.sz.melléklet/ Julesz professzor javasolja a tudományos diákkörök munkájának egységes irányát meghatározni. A hallgatóknak a diákkörökben a tudományos kutatás alapjait, a methodikák elsajátítását kellene oktatni. Nem az a cél, hogy a diákköri tag az intézetben azonnal bekapcsolódjon a tudományos munka végzésébe, miután az alapvető methodikákat sem ismeri. . л : , ■ Földes dékánhelyettes hangsúlyozza, hogy Julesz profeszszor hozzászólása a diákköri munkával kapcsolatos általános véleményt tükrözte. Éppen ezek a fennálló hiányosságok ösztönözték a dékáni apparátust arra, hogy a tudományos diákkörök munkájával aktívabban foglalkozzon és nagyobb támogatást biztosítson a körök egységes működésére vonatkozóan. Ezért ankétot készítenek elő a tudományos diákkörök vezetői és tagjai számára, amelyen a diákkörök