Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1963-1964, Szeged
1963. november 2., II. rendes ülés
- 2 -A Szakszervezeti Bizottság elsősorban tagsága szempontjai sze- ; rint, de sohasem a népgazdasági érdekkel szemben végzi munkáját. A Szakszervezet vezetőit megválasztó tagság elvárja,• hogy a tapasztalai, érdekei érvényesüljenek minden szinten a legfelsőbb és a legszűkebb körű tárgyalásokon is saját választottjai révén. Á szakszervezeti vezetőknek pedig.fontos feladata, hogy ezeken az értekezleteken tájékoztassák az állami vezetőket a dolgozók hangulatáról, javaslatairól, valamint javaslatot tegye-, nek az általuk észlelt esetleges olyan hiányosságokkal kapcsolatban, amelyek az állomvezetés figyelmét elkerülték és a jó szakmai munkát szolgálják, A Szakszervezeti Bizottság tagjainak feladata továbbá az is. hogy nevelő, mozgositó munkával az állami vezetők által elkeszitett tervek megtűrtározott feladataok végrehajtását támogassák. Az elmondottakból meghatározhatjuk az állami vezetés, a Szakszervezeti Bizottság olyan feladatait, amelyeket közös munkával, a célkitűzések összehangolásával, eredményesen tudunk megvalósítani. A közös feladatok megoldásának lehetősége- minden téren megvan, mivel a Szakszervezeti Bizottság Egyetemünk állami vezetőivel való tanácskozásokon sokféle formában, és minden szinten megvitatja az elért eredményeket, és az előttünk álló feladatokat. Ezeken a megbeszéléseken, tanácskozásokon a Szakszervezeti Bizottság képviselőinek javaslatait, észrevételeit elfogadják, és minden esetben lehetőseget adnak ezek előterjesztésére. Sajnos azonban ezeken a tanácskozásokon nem egyenértékű az állami vezetés és más tömegsze-rvezetek képviselőivel a Szakszervezeti Bizottság képviselete, a szakszervezet titkára csak meghivottként vesz részt az Egyetemi Tanácsülésen, sem neki, som a Szakszervezeti Bizottság elnökének nincs szavazati joga a Tanácsülésen, illetve a Kari Tanácsülésen. ugyanakkor a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szakszervezeti Bizottság titkára teljes jogú tagja az Egyetemi Tanácsnak. A Szakszervezeti Bizottság tisztában van Egyetemünk állami vezetőinek nehéz helyzetével, emit az Egyetem 4—es feladatának az ellátása okoz. A^fent felsorolt hiányosságok mellett éppen ezért közös törekvésre van szükség, hogy az egyes munka.területeken a munka,feltételek javításával, jó szervező munkával enyhítsük, vagy esetleg meg as oldjuk a meglévő nehézségeket. A rendszeresen megtartott munkaértekezletek volnának hivatva arra, hogy az állami vezetés és a Szakszervezeti Bizottság, az intézetekben levő szakszervezeti funkcionáriusok közvetlenül a dolgozókkal értékelhessék az intézet dolgozói által elért eredményeket, bírálhassák az elkövetett hibákat, ugyanakkor javaslatokat tehessenek a munka eredményesebbé tétele érdekében.