Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. március 1., V. rendes ülés

- 3 -Az Osztály dolgozói több éves gyakorlattal rendelkeznek, de e mellett igyekszünk úgy szakmai, mint általános műveltségi és politikai képzésüket elősegíteni. Jelenleg hárman vesznek részt levelező oktatásban, egy középiskolai /Halasiné/, ketten gedig /Pótári,Ördög/ főiskolai tanulmányokat folytatnak levelező ta­gozaton. Az osztály minden dolgozója résztvesz valamilyen sze­mináriumon, ill. Politikai Akadémián. A Gyógyszerésztudományi Kar különválása után - az önálló dékáni hivatal mellett - a gyógyszerészhallgatók tanulmányi ügyei, vala­mint a hallgatói káderügyek is átkerültek a Gyógyszerész kari Tanulmányi Osztályra, amelyeket Boda Józsefné előadó lát el és ebben a munkájában Ordögh Istvánná gyógyszerész gyakornok - fél munkaidőben - segíti. Az átmeneti helyzet miatt - további lét­számfejlesztésig - a gyógyszerészhallgatók szociális ügyei? lec­­kekönyvkezelés, nyilvántartás stb. továbbra is az Orvoskari Ta­nulmányi Osztályon történnek teljes egészében. Az Egészségügyi Minisztérium Oktatási Osztályával - II/l.Osztály - a Tanulmányi Osztálynak az utóbbi két évben közvetlen kapcsolata nincs, egy-két alkalmat kivéve. Ezt azért tartjuk szükségesnek megemlíteni, mivel az előző években az Egészségügyi Minisztérium megbizott patronálója /orvos karon Dr.Lukáts Jenő orvos-főelőadó/ tartott szorosabb kapcsolatot, félévenként legalább egyszer sze­mélyesen is lejött a feladatok és problémák részletesebb megbe­szélése végett, ugyanakkor bizonyos munkákat ellenőrzött is. Tu­domásunk szerint 0 jelenleg beteg, a helyette megbizott Tóth Er­zsébetet személyesen nem ismerjük, mivel eddig nem tett látoga­tást egyetemünkön. Pedig a Minisztérium személyes képviselőjével, patronálójával való megbeszéléseink igen hasznosnak bizonyultak^ az osztály munkája és egyes feladatok - a társegyetemekkel egysé­ges - végrehajtása szempontjából is. így sok olyan kérdés és probléma nyert megoldást, amely egyébként a Minisztérium felé tett jelentések^ vagy egy-egy minisztériumi értekezlet keretén belül nem lehetséges. így például a végző orvostanhallgatók elosztásának kérdése is, am^ly a mi egyetemünket érzékenyén érinti és" sole olyan problémát vet fel, melyek a többi társegyetemeknek nem okoznak gondot, mivel területi szempontbó1 a mi egyetemünk áll legmostöhabban. Köz tudomásár az", hogy "egy él: e­­münk körzetébe tartozó megyékben/Csongrád, Bács-Kiskun-,Békés, Szolnok/ amúgy is kevés szakorvosi és rendelőintézeti állás van végző hallgatóink számára, de még a meglévőkből is - főleg a Bu­dapesthez közeli; Kecskemet, Szolnok, Pólegyháza, Baja - a szak­állások egy részét átadja a Minisztérium a pesti egyetemnek. Ugyan­akkor a mostoha lehetősegek miatt, vagy a szülők lakhelyére való tekintettel, -jónéhány hallgatónknak lenne jogos kérése egy-egy olyan állás elnyerésére, amely területileg más egyetemhez tarto­zik. Ezért az elosztások előtt az országban levő meghirdetendő kezdő orvosi állások elosztásánál - amely a minisztériumban tör­ténik a négy orvosegyetem képviselőinek részvételével -, nekünk kell a legnagyobb i:harcotu folytatni és ezt a minisztérium, és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom