Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1963. január 25., IV. rendes ülés
/- 2 -3./ Az Egészségügyi Minisztérium II.Főosztálya /1962.november hó 27-én kelt 29.3z*-6 sz. utas it ás áb on./ felszólította egyetemünket, vizsgáljuk meg? ’hogy lehet-e és kell-e a jelenlegi kereteken belül önálló gyermekpsychiatriai részleg kialakítása és az milyen minimális igényekkel járna. Egyúttal kéri véleményünket, hogy távlatilag hogyan képzelhető el a gyermelqxeychiatriai ellátás biztosítása es az e területhez szükséges szakemberek képzése. Á Minisztérium leiratát az igények közlése és a kért vélemény kialakítása céljából az Általános Orvostudományi Kar 1962. december 21-én tartott ülésén megvitatta. Hu• szák professzor közölte, hogy az ország ideg-elmeklinikái közül egyedül a szegedi rendelkezik 20-as ágylétszámú gyermek neurológiai és psychiatriai osztállyal, amelyet két évvel ezelőtt az^Egészségügyi Minisztérium engedélyével állitottimk fel és amely azóta is állandóan magas ágykihasználással működik. A Minisztérium az osztály működéséhez azonban csak közép- és alsókádereket bocsátott rendelkezésre minimális létszámban, felsőbb kádereket nem, azt későbbi időpontra Ígérte. Az Orvostudományi Kar az osztály igényeinek kielégítése, továbbá szakemberek képzése, céljából az alábbi káderszükségletre kéri a Minisztérium figyelmét felhívni: 1 orvos ? 1 segédlaboráns, 1 ápolói és 1 takarítói állás szervezése 1963. január hónaptól kezdődő hatállyal. Szilárd elvtárs véleménye szerint a Kar által elfogadott igény minimálisnak tekinthető. Tudomása szerint Kuszák professzor tervbe vette a lehetőségekhez képest az ágylétszám fejlesztést, ezért az igények közlése során a megfelelő- orvos létszámot is fel kellene tüntetni, ami a területnek adandó káderek inevelése szempontjából is lényeges . A gyermek-psychiátriai részleg fejlesztésével kapcsolatos igényt a Kuszák professzortól bekérendő javaslatokkal kiegészítve /maximális ágylétszám, orvosi és egyéb állások/' fogja az Egyetem az Egészségügyi Minisztériumnak felterjeszteni. 4./ Az Egyetemi Tanács január 10-én tartott megbeszélésén az 1963. évi egészségügyi egyezményes tanulmányutakra beérkezett pályázatokat - a Tudományos Bizottság javaslata alapján - az alábbi rangsorolás szerint elfogadta: Kémet Demokratikus Köztársaság: 1. / aequo loco: Dr.Rák Kálmán Dr.Szilárd János 2. / Dr.Kovács József 3. / Dr. Fis eher György 4. / Dr.Kárpáti Ferenc