Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged
1963. május 3., VII. rendes ülés
- 3 -2./ Az Eü. Minisztériumhoz feltétlenül szükségesnek tartja felterjesztést intézni az alagsori lakások felújításának engedélyezésére. Amennyiben ezt a tiltó rendelkezés nem teszi lehetővé, az alagsori és-a klinikák terjeszkedése, bővitése szempontjából szükséges-egyéb lakások számának feltüntetése mellett kérni kellene a Minisztériumot, hogy a bentlakók kiköltöztetésére, vagyis az általuk igénybe vett lakások megszüntetésére uj lakások felépítésével adjon lehetőséget. - Boda professzornak a koraszülött osztály bővítésére vonatkozó kérelmét, amely összefügg az egyetemen bentlakók kiköltöztetésének problémájával, szintén ez alkalommal kellene felvetni. $./ Kérni kellene a Minisztériumot továbbá, hogy nagyobb tőkével járuljon hozzá az egyetemi dolgozók emeletráépítési akciójához, mivel ily módon több dolgozót sikerülne lakáshoz juttatni. Egyetemi Tanács Rektor javaslatát elfogadja. 3./ Rektor bejelenti, hogy Grynaeus Tamás, az Országos Rheuma és Fürdőügyi Intézet laboratóriumi asszisztense, volt orvostanhallgató, akit ellenforradalmi cselekményei miatt a bíróság két éves börtönbüntetésre Ítélt és a Művelődésügyi Minisztérium határozata alapján az ország összes egyetemeiről kizártak, ismételten visszavételi kérésével fordult az Eü.Minisztériumhoz, amely kérelmét intézkedés javaslatával megküldötte egyetemünknek. Grynaeus Tamás legutóbb 1962. őszén fordult egyetemi visszavétele ügyében kérésével az Bü.Minisztériumhoz, Egyetemünk annak idején az egyetemi és városi Pártbizottság javaslatára visszavételét elutasította. Egyetemi Tanács Grynaeus Tamás viszszavételi kérésének ügyével a jelen Tanácsülésen nem kiván foglalkozni. Alaposabb előkészítés után rövidesen visszatér rá. 4./ Terhes Boldizsárrá, az Újszeged! Gyermekkórház volt dolgozója azzal a kéréséel fordult a rektorhoz, hogy korengedély megadásával járuljon hozzá a következő tanévben az Alt.Orvostudományi Karra való felvételéhez. Terhes Boldizsárrá legutóbb az Ujszegedi Gyermekkórházban dolgozott szakképzetlen ápolónőként, azt megelőzőleg pedig hasonló beosztásban klinikán és kórházakban. Munkahelye javasolja egyetemi felvételét. Mivel a korengedély megadása rektori hatáskörbe tartozik, azonban Rektor e kérdésben egyedül nem kiván dönteni, az Egyetemi Tanács véleményét, javaslatát kéri Terhesné korengedély kérelmére vonatkozóan.