Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. január 25., IV. rendes ülés

Jelentés az Orvosi Rendtartás végrehajtása tárgyában az 1961/62.tanévben az Altalanos Orvosi Karon. Tisztelt Egyetemi Tanács! Egyetemünkön az Orvosi Rendtartás végrehajtását az 1961/62* tanévben Egyetemi Tanácsunk állami feladatnak tekin­tette s nem szükitette le Etikai Bizottsági kérdéssé, mely sze­rint csak az esetenként felszinre kerülő konkrét vétségekkel, vagy vétségek gyanújának tisztázásával lehet foglalkozni. Nagy segitséget és lendületet adott Egyetemünkön az Orvosi Rendtartás végrehajtásához az 1961. október 31-én tar­tott Általános Orvoskari ülés, melyen Dr.Tóth Károly rektor­helyettes ismertette az előtte két héttel, október 17-én, az Egészségügyi Minisztóriumban, tartott értekezlet anyagát, mely az Orvosi Rendtartás végrehajtása során szerzett tapasztalato­kat tárgyalta, ill, értékelte ki, Á referátum elhangzása után ’ vita alakult ki s a vitában Dr.Julesz ,• Dr.Petri ^rofesz­­szor, Divri Irren Gyula miniszterhelyettes, Dr. Szilárd János MSZMP VB* titkár és L_.. nóib Károly rektorhelyettegr ‘vetterészt* Ilyen előzmények után az alábbi 5 pontban foglalta össze az Egyetemi Tanács az Orvosi Rendtartással kapcsolatos tennivalókat az 1961/62.tanévben: 1, / Az Egyetemi Tanács egy évben egyszer tűzze napirendre az Orvoskar -elentése alapján a Rendtartás megvalósitásánck megvitatását, 2. / Az Orvoskar folyamatosan vizsgálja meg - esetenként megbí­zott kislétszámu bizottságok által ■-• a klinikák és intézetek •etikai helyzetét, A vizsgálat eredményét egy évben egyszer kéri ülés tárgyalja, :. ' Az r: “kar kérje fel az Intézetvezetőket, hogy a szolgálat­ba ál ke i. ••'«ckk-! isme-; besték a Rendtartást, Erről nyilatkozatot írassanak alá, s azt küldjék be a Személyzeti Osztályra, ahol azt csatolják az illető személyi lapjához. Évenként egyszer az Intézetvezetők rendeljenek el belső el­lenőrzést., s értékeljék a klinikák etikai helyzetét. A vitás kérdéseket tárgyalják meg, A jegyzőkönyvet az Orvostudományi Egyetem. Dékáni Hivatalába küldjék be, ahol azt irattartóban gyűjtsék. 4»/ Az Orvoskar évenként legalább egyszer a kari ülés tárgyalása utón hívjon egybe orvosi értekezletet, s o.zon értékelje a tapasztalatokat. £»/ Negyedévenként jelentések az Egészségügyi Minisztériumnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom