Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1957-1961, Szeged
1960. november 2., II. rendkívüli ülés
- 7 -Novák professzor bejelenti, tudomása van arról, bogy több egyetemi hallgató engedely nélkül muzsikál különböző szórakozóhelyeken. Mivel ezen tevékenységük díjazással jár, ezek a hallgatók anyagilag jobb helyzetbe kerülnek évfolyamtársaiknál és feltételezhetően életmódjuk is különbözik szókétól. Javasolja, hogy az egyetemi hallgatókból álló hivatásos tánczenekarok működését a Tanács tiltsa meg. Rektor: A Városi Tanács oktatási osztályától is érkezett ez ügyben az egyetemhez megkeresés. A maga részéről is javasolja, hogy a szórakozóhelyeken és más területen díjazásért tanczenét szolgáltató hallgatókat ezen tevékenységüktől tiltsa el az egyetem. Tóth dékánhelyettes bejelenti, hogy azokat a hallgatókat, akik hivatásos tánczenekarokban működtek, behivatta és szigorúan megtiltotta, hogy a jövőben bárhol is dijazáésrt muzsikáljanak. Tanácsülés az elhangzott javaslatok , alapján határozatot hoz, hogy egyetemi , hallgató díjazásért egyetemen kivül munkát nem vállalhat, ill. zenét nem , szolgáltathat. Amennyiben valaki ilyen kérelemmel a dékánhoz fordul, anyagi helyzetének alapos mérlegelésével és csak rendkívül indokolt esetben engedélyezhető számára olyan munkavállalás, amelynek elvégzése a legcsekélyebb mértekben sincs kihatással a hallgató tanulmányi előmenetelére. Deák gazdasági főigazgató bejelenti, hogy az Egészségügyi szervezési tanszék létesítésével kapcsolatban felmerült az intézet elhelyezésének kérdése is. Javaslatot terjeszt elő, hogy a Gyógyszerészeti intézet kiköltözésével felszabaduló területen biztosítsanak az intézetnek megfelelő elhelyezést. Az intézet kiköltözésével megürülő helyiségek elosztását végző Bizottság figyelmét Tanácsülés felhívja, hogy a létesítendő tanszék hely-igenyót vegye figyelembe. Deák gazdasági főigazgató bejelenti, hogy az oktatók, valamint a felsőoktatási intézmények egyéb dolgozóinak bérrendezésével kapcsolatos kifizetések a mai napon megtörténtek. A besorolásokról szóló Írásbeli értesítést, nyomtatványok hiányában, a Gazdasági Igazgatóság később fogja eszközölni. Bejelentés tudomásul véve. Rektor javaslatára a Tanácsülés megköszöni a Gazdasági Igazgatóságnak a bérrendezéssel kapcsolatban kifejtett gyors és pontos munkáját. Rektor javaslatára Tanácsülés jegyzőkönyvileg fejezi ki köszönetét Dr.Deák Ferenc gazdasági főigaztónak és a Gazdasági Igazgatóság mind—