Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1957-1961, Szeged
1960. november 2., II. rendkívüli ülés
4 -Fentiekkel kapcsolatban szükségesnek tartjaf hogy a Gyógyszerészi Kar javaslatot terjesszen a Tanács ele, melyben az oktatásra átvett tárgyak személyi és területi igényeit feltünteti, Novék professzor: Régóta fennálló probléma, hogy a Tudományegyebemen oktatott I.és II,éves hallgatók a gyógyszerészi hivatásra való nevelés tekintetében keveset kapnak. Ez a tény maga is indokolja a Kar kívánságát, hogy hallgatói oktatását saját hatáskörében végezze. Felmerült az a kifogás is, hogy egészen fiatal oktatókra bizzák a Természettudományi Karon a gyógyszerészhallgatók oktatását, előadások megtartását, ami nem biztosítja megnyugtatóan az oktatás színvonalát. Arra vonatkozóan, hogy a Tudományegyetem oktatói státuszára milyen kihatással járna az emlitett tárgyak oktatásának átvétele, megjegyzi, hogy az Orvosegyetem éveken át adott képzett gyógyszerészeket hallgatóinak oktatására és amikor a Tudományegyetemen személyzeti vonalon megtörténtek a leépítések, elsősorban a gyógyszerészi képesítésű oktatókat bocsájtották el. Minden esetre a Tudományegyetemet időben kell értesíteni, hogy a megfelelő intézkedéseket megtehesse. A fizika-oktatással kapcsolatban megemlíti, amennyiben orvostanhallgatók számára megoldható volna az alkalmazott fizika oktatása, úgy a gyógyszerészhallgatókat ezen a területen is saját egyetemünk képezhetné. Rektor: A Gyógyszerészi Vegytani Intézet kiköltözésével megüríílő területen elhelyezésre kerülő Biokémiai Intézet egyik részében a biokémiai-, másik részében pedig az orvosfizikai oktatást kellene megvalósítani. Eredmény volna már az is, hogyha egyetemünk legalább egy fizikus oktatával rendelkezne, vagy pedig oly módon is megoldható volna a kérdés, hogy a Tudományegyetem fihiikai intézetében az orvos- és gyógyszerészhallgatók oktatására egy státuszt fenntartanának. Dimer dékán szerint a fizika oktatását a Központi Laborató-^ fiúmban biofizikus alkalmazásával is meg lehetne valósítani. Rektor javaslatára a Tanácsülés megbizza a Gyógyszerészi Kart. hogy a Tudományegyetemen oktatott tárgyak átvételére vonatkozóan létszám-, helyiség- és órarendi szempontból készítsen felméréseket a gazdasági igazgatóság bevonásával, amelynek alapján Tanácsülés a II.félévben előterjesztést , tesz az Eü.Minisztériumnak a kémia-, növénytan- és fizika tárgyaknak az Orvostudományi Egyetem keretében történő oktatására. Tóth dékánhelyettes indítványozta, hogy az I.félévben a IV. és V.éves orvostanhallgatók számára bevezetett ujrendszerü gyakorlati oktatás kiértékelése szempontjából hallgassák meg az érdekelt oktatókat. Erre azért is szükség volna, hogy a következő félévi órarendi összeállít ásnál az eddigi tapasztalatokat fi